2011. március 31., csütörtök

Poci-s torta ( pregnant cake)



Ezt a tortát a húgom és kollégái süttették az egyik kolléganőjüknek, aki szülési szabadságra készül,  (ugyanakkor közeledik a szülinapja is) és ma volt az utolsó napja a munkahelyén.
A törtához sütöttem egy 6 tojásos vizes-kakaós piskótát , amit fehércsokis és csokipudingos-tejszínes krémmel töltöttem.

2011. március 30., szerda

Motorkerékpár a tortán



Egy 3 éves kisfiú szülinapi tortája , aki az elmondottak szerint nagyon szereti a motorkerékpárokat.
Egy kissé félve fogtam neki , nem tudtam eldönteni , hogy készítsem a motrot a torta tetejére. Az , hogy állnia kell a torta tetején az nem volt kérdés , hiszen úgy kérték! Csak azt nem tudtam , hogy hogy fog megállni, meg, hogy fogom megcsinálni.
Áttanulmányozva néhány bloggot, úgy dötöttem , hogy kivágom a körvonalakat, majd megfestem az egésszet.
Hát a kivágással nem volt semmi gondom, a festéssel sokkal inkább. Sajnos , már iskolás korom óta tudom, hogye semmi tehetségem nincs a rajzoláshoz , festészethez, ez meg is látszik minden efféle  munkámon!
Végül 1 óra kínlódás után feladtam , nem tudtam jobbat kihozni belőle.
Sütöttem egy 5 tojásos vizes-vaniliás piskótát , amit oroszkrémmel töltöttem. A torta borítása , díszítése , a motorkerékpár , házi készítésű fondantból készült.

2011. március 29., kedd

Lila- virágos torta



Ezzel a tortával úgy voltam , hogy nem szivesen fogtam neki. Bevallom nincs nagy gyakorlatom a  (fondant ) borítás nélküli tortákhoz. Alig  csak egy párat  készítettem.. De a kérés az volt , hogy ne legyen fondant-al borítva!
A tortához sütöttem egy 5 tojásos piskótát ( 5 tojás, 20 dkg cukor , 15 dkg liszt, 5 kanál olaj) , amit narancskrémmel töltöttem .
 Narancskrém hozzávalói:
4 dl tejszín
2 dl tejföl
13 dkg porcukor
1 narancs héja és leve
1 narancs hősa apróra vágva
1 evőkanál citromlé
1 csomag vaniliás cukor
 A tejszínt habbá verjük , hozzáadjuk a porcukrot , vaniliás cukrot , a tejfölt, majd a narancs húsát, héját és levét. Azért szeretem ezt a krémet, mert nagyon finom, nem kell bele zselatin!
A tortalapot 4 részre vágtam, megtöltöttem a krémmel. Hagytam egy kicsi krémet , amibe nem tettem narancs héjat és  narancsdarabokat, ezzel vontam be a torta tetejét és oldalát. Tejszínnel, fondant virágokkal,  díszítettem.
A végeredménnyel eléggé meg voltam elégedve, és az ünnepelt is , amint hallottam!

2011. március 28., hétfő

Tűzoltóautó torta


A sógoromék kisfiának készült ez a torta 3. szülinapjára. Ez az első tűzoltóautó tortám ( ami sajnos  meg is látszik rajta), oroszkrémmel töltve.


És íme az ünnepelt( a kisebbik fiúcska) , aki kapta a tortát a kis vendégseregével:


2011. március 27., vasárnap

2011. március 26., szombat

Szerszámos láda


Ezt a tortát egy viz-gáz szerelőnek készíttette a felesége szülinapjára. Kakaós piskóta , lúdláb krémmel töltve.

2011. március 25., péntek

Párna torta koronával



Ugyancsak 18. szülinapra készült , egy olyan személynek  , aki résztvett egy szépségversenyen , ahol nagyon szép eredményt ért el.
6 tojásos vizes-kakaós piskóta, tejszínes -pudingos csokikrémmel és fehércsokis mascapornés krémmel töltve.
Sajnos ,  elég későn szoltak , hogy kellene ez a  torta, ezért már nem volt időm szebb koronát készíteni. Szerettem volna tojáshabból , csak attól tartottam , hogy nem fog tudni jól kiszáradni  , hiszen csak egy pár óra állt a rendelkezésemre. Ezért fondantból készült  és alig 1 óra száradás után került a helyére.

Meglepetés torta2



 18-dik szülinapra készült egy olyan személynek , aki imádja a narancsot.   Narancstortát szerettek volna, amin legyen  valami érdekes is, mivel, hogy mégis csak 18. szülinap. Ennél a tortánál sem akart semmi összejönni, most így utólag azzal nyugtatom magam , hogy a valóságban jobb volt mint amit a  képpel kitudtam hozni.
A torta belül kakós piskótát rejt , amit narancskrémmel töltöttem : 4 dl tejszínt felvertem habbá , majd hozzáadtam 2 dl tejfölt, 13 dkg porcukrot,  1 vaniliás cukrot ,1 narancs levét ,héját és egy másik narancs húsát apróra vágva.

2011. március 24., csütörtök

Ablak torta



A tortáról annyit , hogy egy termopán ablak-ajtót forgalmazó, szerelőnek készíttette a felesége szülinapjára.
A tortához sütöttem egy 6 tojásos vizes-kakaós piskótát , amit fehér és étcsokis, mascapornés, tejszínes krémmel töltöttem.
A torta borítása és díszítése házi készítésű fondant-al készült.

2011. március 23., szerda

Csodálatos szelet

Édesanyám kedvenc sütie.

Hozzávalók:

Barna piskóta:
4 tojás
8 kanál viz
27 dkg cukor
20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
A hozzávalókból szokásos módon piskótát sütünk.

Diós- meggyes piskóta:
6 tojásfehérje
1 csésze ( 2,5 dl) cukor
1 csésze meggy
1 csésze dió ( dúrvára vágva)
1 csésze liszt
A tojásfehérjét a cukorrral habbá verjük, hozzáadjuk apránként a lisztet, a meggyet és a diót, majd megsütjük.

Krém:
6 tojássárga
2 dl tej
2 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
1 Rama margarin vagy vaj
2 vaniliacukor
A tojássárgákat a  lisztet a,cukrot és a tejet csomómentesre kavarjuk, majd sűrű péppé főzzük. Ha kihűlt hozzákavarjuk a margarint vagy vajat,
 A barna piskótát kettöbe vágjuk, megkenjük az egyik felét a krém egyrészével, rátesszük a  diós-meggyes piskótát , megint krém és  barna piskóta .
Tetejét csokival vonjuk be.

Barackos muffin

Egyszerű , nagyon finom , nagyon olcsó ,  nállunk bevált recept . Sokszor , ha valami édességet , sütit kívánunk és időm sincs sok rá ,vagy ha későn bejelentett vendég érkezik hozzánk , netalán attól tartok , hogy  nem sikerül  akkor mindig ezt sütöm. Finom , nem elrontható és hamar elkészíthető recept.

Hozzávalók kb.18-20db-hoz:
2 csésze liszt ( 2,5 dl-es csészével)
1 csésze cukor
fél csésze olaj
4 tojás
1 vaniliacukor
1 sütőpor
2 barackos  kicsi DANONE joghurt.( kb.2,5 dl)
 ízlés szerint mazsola , meggy, csoki, dió, kakaó stb.

A lisztet összevegyítjük a sütőporral ( és a kakaóval , he teszünk bele).
A tojásokat habosra keverjük a cukorral , vaniliacukorral, ezután hozzáadjuk az olajat , a joghurtot , majd a sütőporos lisztet.
A pappírral kibélelt muffinsütő formákat félig megtöltjük, tehetünk bele csokit, meggyet ( mint az én esetemben) , diót , mazsolát stb, majd háromnegyed részig beborítjuk a masszával. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.


2011. március 21., hétfő

Micimackó és tigris



Ezt a tortát a bátyám kislányának 4. szülinapjára készítettem , kakaós piskóta csokikrémmel töltve.
Valhol , nem tudom pontosan ,a neten láttam egy hasonló tortát és azóta vártam az alkalmat, hogy elkészíthessem.
A bátyám kislánya hableányos tortát kért, de mivel , hogy többen voltak a szülinapi bulin a sógornőmmel úgy döntöttünk , hogy legyen   még egy torta, nehogy egy ne legyen elég. Hogy milyen legyen azt teljesen rám bizta.
Ekkor jött az ötlet, a végeredmény nagyon tetszett a vendégeknek is , de az ünnepeltnek főleg!

Chowder torta


Be kell vallanom, hogy még ezidáig erről a rajzfilm figuráról nem is hallottam. Azzal bíztatnak, hogy ha majd megnő a kislányom akkor megismerem!
Szülinapi torta, kislánynak, kakós piskóta csokipudingos , tejszínes krémmel töltve.

Thomas torta 2


Egy kisfiú szülinapi tortája, kakós piskóta tejszínes-csokipudingos krémmel töltve. Borítva és díszítve házi készítésű fondanttal. A rakomány gumicukorka és drazsé.

2011. március 20., vasárnap

Kastély torta3




Ezt a tortát egy 5 éves kislány szülinapjára készítettem, vizes-vaniliás piskótát sütöttem , amit oroszkrémmel töltöttem.

Diótorta2



 Ez a torta nem annyira a szépségéről híres , sokkal inkább az ízéről. Nagyon , de nagyon finom!

Hozzávalók:
20 dkg cukor
6 tojás
1 csomag vaniliás cukor
20 dkg darált dió
4 evőkanál liszt
1 csomag sütőpor
fél dl diólikör
A krémhez:
20 dkg darált dió
4 dl tej
2 tojás
1 csomag vaniliás pudingpor
14 dkg cukor
fél dl rum
4 dl tejszín
2 dkg zselati
A diszítéshez:
dióbél
csokitörmelék

A cukrot a tojássárgákkal és a vaniliás cukorral habosra kell kavarni, majd hozzáadni apránként a diót, a sütőporral összekevert lisztet, végül beleforgatni a tojáshabot. A masszát 180 fokon 20-22perc alatt megsütni.
A krémhez a tejet a tojásokkal, a pudingporral meg a cukorral simára kavarni. Lassú tűzön, állandóan keverve sűrűre kell főzni. A tűzről levéve beleszórni a darált diót, ízesíteni rummal. A kihúlt krémbe csorgassuk bele a beáztatott, majd felolvasztott zselatint, végül pedig a habbá vert tejszínt is.
A piskótalapot négybe vágni, egyenként megöntözni diólikörrel, megkenni krémmel, majd a maradék krémmel bevonni a tetejét és oldalát is.
Díszítésként karamellbe mártott dióbelet és csokitörmeléket tehetünk a tetjére.

2011. március 19., szombat

Férfi alsónemű torta


Ezt a tortát egy 18 éves lány szülinapjára készíttette a barátnője.
A kérés az volt , hogy pink színű legyen az alsónemű, madártejes krémmel legyen, meg aztán nyugodtan elengedhetem a fantáziámat!! Hát ez alakult ki belőle.

2011. március 17., csütörtök

Cici torta


25 éves férfi szülinapjára készült ez a torta, vizes-vaniliás piskóta oroszkrémmel töltve.

2011. március 15., kedd

Fodrász torta






Ezt a tortát  az egyik barátnőm szülinapjára készítettem, gondolom a díszítésből már rá lehet jönni arra, hogy  fodrász a mestersége.
A tortához sütöttem egy 6 tojásos vizes-vaniliás piskótá (25 cm-es tortaformában)

Krémnek pedig mogyorós grillázskrémet készítettem, hiszen ez a kedvence. Ugyanúgy készítettem mint a kosárlabdás torta krémét, csak nem dióval , hanem mogyoróval.
Előszőr a 15dkg cukrot karamellizáltam , majd  hozzáadtam 15 dkg őrőlt magyorót. Vizes deszkán, vizes sodrófával, nem túl vékonyra kinyújtottam.


Miután kihűlt összetörtem és diódarálón ledaráltam




2 tejszín ízű pudingot megfőztem , (de csak 8 dl tejben), majd ha kihűlt 1 Rama margarint kavartam hozzá. ( az eredeti recept szerint 1 puding 1 margarin , csak én egy picit szaporítottam)

A végén pedig még hozzáadtam a darált grillázst.

 És íme a torta  fondant borítás előtt. A fondant alá is ez a krém került.