2011. augusztus 1., hétfő

Keresztelői torták

Mostanában eléggé elhanyagolom a blogírást, hiszen  abba a hibába estem , hogy túlvállaltam magam és  nagyon kifáradtam. Hetente 10 -15 torta,  egy 2 éves kislány, na meg a háztartás nem  is kevés egy személynek, most úgy érzem egy kicsit szükségem van lazításra.. Meg kell tanulnom nemet is mondani és tudom , hogy  ez lesz a legnehezebb! Kisvárosnak az a hátránya , hogy majdnem mindenki ismeri egymást, ha nem barát akkor rokon, vagy szomszéd és én nem tudok senkit elútasítani.A családom, de főként a férjem eleget szid is ezért, hiszen ők isszák  mindennek a levét, ő meg a kislányom. Mióta tortázom nem volt egy szabad hétvégénk sem! Nem panaszkodni akarok, hiszen  nagyon szeretem  amit csinálok még akkor is , ha néha elég  fárasztó!

A hétvégén két tortát  is készítettem keresztelőre, egy nagyobbat meg egy kisebbet , a nagyobbat kisfiúnak, a kisebbet egy kislánynak.


Ehez a tortához sütöttem egy 6 tojásos, egy 5 tojásos meg egy 3 tojásos vizes-vaniliás piskótát, amit oroszkrémmel töltöttem, fondanttal borítottam . A torta súlya 4,5 kg volt, kb.50 szeletes. Már korábban is sütöttem egy ehez hasonló tortát, ugyanaz a személy rendelte ezt is , mint az akkorit, ami ( a megrendelő kérésére ) csak abban különbözik  az utóbbitól , hogy kislánynak készült.  Itt megtekinthető.

A következő egy kisebb torta, kislány keresztelőére készült, kakaós piskóta , fehércsokis, mascapornes krémmel, fondanttal borítva. Sajnos , mivel nagyon szorított az idő, eléggé elfusarálta az írást rajta, nehezen  olvasható. Mindig gondom van hiszen  amúgy is eléggé olvashatalan az írásom.


5 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek ezek a tortáid is! De tényleg lazíts egy kicsit és pihenj, mert a saját egészséged is kárát láthatja a nagy hajtásnak.
    Tanulj meg nemet mondani!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszenek a torták!!!
    Olyan kis édesek :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a mostani hétvégém volt a csúcs, két nagyobb torta, meg egy formatorta. De még hivatalosak lettünk egy születésnapra, meg itthonra is kellett egy torta - hű, nekem már ez is betett rendesen. El sem tudom képzelni, hogy ennyi tortát hogyan lehet elkészíteni...
    Nem csoda, ha a blogírással kicsit lemaradsz!

    VálaszTörlés
  4. A tortáid gyönyörűek lettek. :)
    Ha valaki, én teljesen megértelek. Ebben a cipőben 2 évvel ezelőtt jártam. Munka mellett egész hétvégén tortákat sütöttem (7 db-ot formatorta, rajzos, sima) és vasárnak este hullafáradtan vettem észre, hogy a családomra egyetlen percem sem jutott. Ez volt az utolsó csepp. Ekkor hagytam abba. Nehéz volt kimondani az első nemet, de sikerült.
    Te ne hagyd abba, mert nagyon tehetséges vagy. De talán az működhetne,hogy eldöntenéd hány tortát vállalsz maximum egy hétre. Az a 10-15 nagyon-nagyon sok. Az emberek pedig nincsenek tekintettel arra, hogy mindezt egyedül csinálod.
    Remélem nem sértettelek meg ezzel, beleszólni nem szeretnék, de nekem ez volt a tapasztalatom.
    Próbálj pihenni. :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon jok a tortaid ugyes vagy

    VálaszTörlés