A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkalmi torták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alkalmi torták. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. szeptember 7., péntek
Torta ezüstlakodalomra
25.házassági évfordulóra készült ez a torta egy olyan párnak akik úgy döntöttek hogy 25 év házasság után újra esküsznek, a torta belül erdei gyümölcsös .
2012. június 30., szombat
Méhkas torta
Egyik ismerősöm kért meg, hogy a barátjának, akinek méhei vannak, szülinapjára nem e sütök egy méhkas tortát. Nem az első próbálkozásom, még egyszer, talán a tavaly ilyenkor volt szerencsém egyet készíteni, akkor is , most is imádtam minden pillanatát. A mintát Kiskukta blogjáról vettem , köszönet érte. A torta belülről erdei gyümölcsös.
2012. június 11., hétfő
Louis vuitton féle táska
Nemrég egyik ismerősöm megkért, hogy a lányának szülinapjára készítsek egy Louis vuitton ihlette táskát. Az elején még nagyon örültem ennek e felkérésnek, már régóta szegeződök ezzel a fajta tortával, várva az alkalomra, hogy én is készíthessek. Az elején még minden nagyon simán ment, betöltöttem a tortát ( csokikrémes volt), egy picit faragtam, majd bevontam fondant-al. Eddig nem is volt semmi gond, a bajok csak ezután kezdődtek ! Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a mintákat ráfesteni ,(be kell vallanom, hogy rajzolni és festeni egyáltalán nem tudok) , de arra azért nem számítottam , hogy épp ennyire megfogok velük kínlódni. Kb. 2 órába telt a minták festegetése, az eredmény mégsem valami vigasztaló. Túl nagyok a minták és egyáltalán nem lettek szabályosak , bármennyire is kínlódtam. Nos az eredmény látható, a vigaszom az az, hogy az ünnepelt nagyon megvolt vele elégedve, de már most felfogadtam, hogyha még egyszer hasonlót kell készítenem valami sablont fogok készíteni hozzá!
2012. május 25., péntek
Bagoly torta
Ezt a tortát már vagy három hete készítettem, szinte el is felejtkeztem róla! Szülinapra készült, konkrét kép alapján született, az ünnepelt saját maga választotta a modellt. A torta jó nagyra sikeredett, több mint 3 kilós volt, sajnos pontosan nem emlékszem belül milyen krémet is kapott, de ha nem tévedek akkor csokis volt.
.
2012. május 15., kedd
Alkami torták
Nagyon elvagyok maradva a tortákkal,nem tudom ,valami gond van a blogommal, nem enged képeket feltölteni! Rengeteget kínlódtam, most valamit javítottak rajta,de sajnos még most sem a tökéletes! Most jövök néhány alkalmi tortával , majd hozom a többit is!
Elsőnek egy zebramintás torta, belül madártej krémmel, szülinapra készült.
Ez a torta házassági évfordulóra készült, belül fekete erdő krémmel töltött.
Egy kisebb torta, szülinapra.
Ugyancsak egy zebramintás , ez is fekete erdő krémmel töltött, szintén szülinapra
Utoljára pedig egy kétszínű torta, 50. szülinapra.

2012. április 12., csütörtök
Konfirmációs torta
Ez a torta még konfirmálásra készült, nagyon sok hozzáfűzni valóm nincs, könyv alakú tortát kértek, fiúnak, a többi rám volt bízva. Én a díszítését így utólag úgy tűnik , hogy egy kissé eltúloztam, akkor lehet , hogy a fáradtság miatt, de nem tűnt fel. A torta tejszínes csokikrémet kapott, kakaós lapok között.
2012. április 9., hétfő
Lila-fehér alkalmi torták
Mindkét torta szülinapra készült, egyazon napra kérték mindketőt. Az első az egy normál ( kb.2 kg-os) torta, míg a második az egy nagyobb( 5 kg.) volt. Az első az madártej krémmel volt töltve, míg a második erdei gyümölcsös.
2012. március 31., szombat
Laptop torta
Szülinapra készítettem, ez a második laptop forma tortám, talán mintha egy kicsivel jobban sikerült volna az elsőnél, de még sajnos mindig van mit gyakorolnom! Nem nagyon volt időm kidolgozni a részleteit, sajnos az utóbbi időben időhiány miatt egyre csak fuserálok! Túl sokat vállalok magamra,rengeteg szülinap van a családban, barátaink körében aztán meg csak mérgelődöm, ha valami nem úgy sikerül, mint szerettem volna! Ez a torta pedig egy konkrét példa. Igaz, hogy úgy általában sosem vagyok megelégedve magammal, szidnak is ezért eleget a barátaim, családtagjaim, de tudom , hogy nagyon sokszor igazam van. Az utóbbi tortáimon nagyon meglátszik, hogy ki vagyok fáradva. Nem hogy fejlődnék, hanem egyre inkább csak visszafele fejlődöm!
Most úgy érzem, hogy nagyon jót fog tenni nekem a közelgő vakáció, remélem, majd lesz időm pihenni is!!!
2012. március 30., péntek
Táska torta
Ez a torta szülinapra készült és mivelhogy több mint 50-60 km-t utazott , úgy döntöttem, hogy nem alló, hanem fekvőnek készítem, biztonságosabbnak láttam így a szállítását. Igaz, hogy a kép egy kicsit csal, nem nagyon látszik, de a torta mint említettem nem álló, hanem fekvő. A torta belül erdei gyümölcsös krémmel volt töltve, kivül pedig fondant-al borított.
2012. március 27., kedd
Házikó torta
Ezt a tortát egyik kolleganőm készíttette a férjének szülinapja alakmából, a torta belül erdei gyümölcsös krémmel volt töltve, kivülről pedig fondant-al borított. Egy autószerelő műhelyt jelképezett, sajnos nem nagyon volt időm kidologozni a részleteket, viszont a kolleganőm elmondása szerint az ünnepelt nagyon örült neki!
2012. március 3., szombat
Nővérkés torta
Szülinapra készült ez a torta, gondolom ki lehet találni, hogy mégis kinek készülhetett! A torta belülről erdei gyümölcsös, kivül pedig hází készítésű fondanttal borított és díszített!
2012. február 27., hétfő
Kétszínű torta szülinapra.
Szülinapra készítettem. Régebben nagyon sok ehez hasonló tortát készítettem, mostanában ez újdonság! Belül madártej krémes!
2012. február 13., hétfő
Apró virágos emeletes torta
Ez a torta egy 10 éves kislány szülinapi kívánsága, az ő konkrét elképzelése alapján született , remélem sikerült megvalósítanom. A torta belülről madártej krémes, kivülről pedig fondanttal díszített, súlya kb. 3,5 kg volt.
2012. február 3., péntek
Alkalmi torták
Egy 10 éves kislány szülinapjára készültek ezek a torták. Két kívánsága volt a kislánynak, az egyik tortán legyen egy pillangó, a másikon pedig egy szív nyíllal. Nagyon sok dolgom volt, mikor ezek a torták készültek, úgyhogy nem bonyolítottam túl a díszítését egyiknek sem.
2012. január 21., szombat
Alkalmi torták
Ebben a hónapban több, különböző alkalmi torta elkészítéséhez is volt szerencsém, legtöbb közülük nagyon közeli barátnak vagy családtagnak készült , ezeket gyüjtöttem össze egy csokorba.
Elsőnek egy lila-fehér, szülinapi, emeletes torta, a megrendelője pedig egy kislány, akinek konkrét elképzelése volt a torta megvalósításához, azt próbáltam szem előtt tartani, több kevesebb sikerrel. Sajnos a kép nem adja vissza a torta eredi színét, nagyon kellemes lila színt sikerült kikevernem, ami kékesnek látszik a képen, nem értem miért?
A következő egy 18 éves lány nagykorúsítása alakalmából készült, egy egyszerű ajándékmasnis torta, a lényeg az volt, hogy jó nagy legyen ( kb. 5-6 kg-os volt) és belülről oroszkrémmel töltött.
Harmadik egy rózsaszínű szív torta, egy 7 éves kislány szülinapi kívánsága, belül joghurtos-barack krémmel töltve.
A negyedik egy kisfiú keresztelőére készült, belül narancskrémmel, kivül fondanttal burkolt.
Utolsónak pedig egy babalátogatós , amely pont ma készült, sok hozzáfűznivalóm nincs hozzá, már rengeteg formában , nagyon sok alaklommal készítettem hasonlót.

2012. január 8., vasárnap
Szülinapi tortáim
A héten ( pontosabban 2-án) volt a szülinapom, amit két este (Pénteken és Szombaton) sikerült is kisebb baráti no meg családi körben megünnepelnünk. Első estére két elég jó nagy tortát sütöttem, szinte biztos voltam abban , hogy másnapra is jut belőle bőven, nem kell majd újat sütnöm, ami aztán mégsem úgy alakult. Az egyik torta teljesen , amíg másik is két-három szelet kivételével mind elfogyott. Úgyhogy késő este, miután elementek a vendégeim kénytelen voltam még egy tortát sütni, vagyis újból megsütöttem azt, amelyik teljesen elfogyott. Ennek a tortának a készítéséről aztán másodszorra sikerült is néhány fotót készítenem, ezeket szeretném most nektek megmutatni és persze a receptjét is leírni, nagyon finom, érdemes kipróbálni annak aki nem ismeri vagy még nem kostólta.
Valójában ez egy román deszert, átalakítva tortává, még nagyon régen olvastam valamelyik román blogon, sajnos nem tudom pontosan melyiken.
És íme egy szelet a tortából:
Románul a neve Tort cu crema de zahar ars, magyarul Égetett cukor krém torta.
Hozzávalók:
A karamellhez:
14 kanál cukor
A krémhez:
10 tojás
8 kanál cukor
1 l tej
1 vaniliás cukor
A piskótához:
5 tojás
5 kanál cukor
5 kanál liszt
fél csomag sütőpor, ez el is hagyható
4 dl tejszín a díszítéshez
Előszőr is a 14 kanál cukrot egy lábasban karamellizáljuk, majd jól szétfolytatjuk , ügyelve, hogy a lábas falára is jusson. Arra azért figyeljünk, hogy ne a legújabb, hanem egy régebbi lábast válasszunk!
A tiz tojást a cukorral , a vaniliáscukorral és a tejjel felverjük, majd a lábasba öntjük.
Beteszük a sütőbe és kb. 30-40 percig sütjük.
Közben az 5 tojásból, 4 kanál cukorból az 5 kanál lisztből szokásos módón piskótát verünk fel, amit aztán a lábasban levő már bebőrözött krémre öntük és tűpróbáig sütjük.
- a piskóta hozzávalói
- a lábas a lerben
- ráöntjük a felvert piskótát
- már kivéve a lerből
A legideálisabb ezt a tortát még este elkészíteni, egész éjszakán hagyni kihűlni, majd másnap kiborítani. Ügyeljünk arra, hogy mire borítjuk, mert egy kevés levet ereszt, amitől viszont a piskóta jól átitatódik.
-így néz ki a lábasból kiborítva
Hagyhatjuk így is, de bevonhatjuk tejszínnel is és tetszés szerint díszíthetjük.
Én nagyon egyszerűen díszítettem, majd megszortam karammelles magyoróval.
Aki szereti a karamelles dolgokat, annak bátran ajánlom!
A másik , amit sütöttem az egy 4 féle krémmel töltött csokitorta, sajnos most kisérleteztem igazán csak ki, nem készítettem képeket lépésről lépésre, ezért még receptet sem írok, egyelőre csak megmutatom.
A díszítésre itt sem fektettem nagy hangsúlyt, egyszerűen csak milka csokival leöntöttem, néhány meggyszemmel megpakoltam.
Belül kakaós piskóta egy rend csokikrém, majd málnazselé, aztán fehér csoki krém barackkal, ez elég érdekes módón került a tortába, egy kartonból gyűrű formát készítettem, ebbe töltöttem a krémet, majd miútán megdermedt kiemeltem a kartongyűrűt a tortából, a fehércsoki krémre csoki ganacht töltöttem, befedtem egy tortalappal, majd egy másik fajta csokirémmel töltöttem a hiányzó részeket. Jeszusom , már én sem érte, bocsi, igérem a következő alaklommal ( ami nem is olyan régen lesz) készítek fotókat lépésről-lépésre, akkor majd talán értehetőbb lesz. Erről a tortáról annyit, hogy hatalmas sikert aratott, többek szerint az egyik legfinomabb csokitorta , amit eddig sütöttem, én sajnos meg sem tudtam kostólni, megmentettem egy szeletet, de mire észrevettem a párom megette. Váljon egészségére.!
És íme egy szelet belőle:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)