2013. január 19., szombat
Blogszülinap jól megkésve....
Velem is megtörtént mind sokatokkal, hogy nem tudtam feltölteni semmit se a blogra. Eleinte mindent megpróbáltam, aztán meg beleuntam, teendőm is akadt bőven , így szép lassan azon vettem, észre magam, hogy megfeledkezem a blogolásról. A minap a jövendőbeli sógorom megörvendeztetett azzal a hírrel , hogy sikerült " orvosolnia" a problémámat, így már semmi sem áll az utamban, hogy ha kissé késve is , de megünnepljem a blogom második szülinapját, ami még Decemberben volt, de azt szokták mondani, hogy ami késik az nem múlik!
Szeretném megköszönni mindazoknak , akik nem feledkeztek meg rólam, s néha azért még benéztek hozzám!
Az elmúlt évre nem vagyok nagyon büszke, már ami a blogot érinti, hiszen sokkal kevesebbet nyújtottam , mint az előtte levő évben, mentségemre csak annyit tudok felhozni , hogy két év gyereknevelés után vissza kellett mennem dolgozni és azóta valahogy az idővel mintha nem lennénk egy hullámhosszon! Szinte semmire sem jut időm!
A tortasütést nem adtam fel , néha úgy érzem , hogy sose fogom már :)).
Rengeteget gondolkodtam , hogy milyen játékot találjak ki ez alkalomra, de magamból kiindulva ( én is megnézek minden játékot és szivesen rész is vennék mindenikben, de ahová valamit kell készíteni, vagy egy kicsit is időigényes azokról mind lemondok, mert nincs időm sajnos!) s tekintettel arra , hogy imádok sütni s itt szeretném megemlíteni , hogy nemcsak tortákat, hanem sütiket is erre az elhatározásra jutottam:
-A játékom nagyon egyszerű , készítsétek el kedvenc süteményeteket, vagy ha már korábban megtettétek írjatok egy bejegyzést róla , persze kép és receptel együtt a blogotokba, majd ha elkészültetek, hagyjtok egy megyjegyzést ennél a bejegyzésnél, hogy Kész.
- A határidő : 20 február 2013
- Az ajándék még nem tudom pontosan , hogy mi lesz, de az bíztos, hogy torta vagy sütemény készítéssel kapcsolatos!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia, először is BÚÉK nektek:) Boldog blogszülinapot kívánok, az enyémnek is most 14-én volt a II. szülinapja:) Jövök játszani is, már tudom is mivel:) Nálam is játék van, ha esetleg lesz rá időd, szívesen látlak:)
VálaszTörlésBoldog szülinapot! :-)
VálaszTörlésKöszi Marti!
TörlésAngi, boldog blogszülinapot, és további jó blogolást kívánok!
VálaszTörlésTalán jövök játszani is, remélem, belefér az időmbe.
Köszönöm szépen! Remélem jut időd a játékra is, nem muszáj új süti, megfelel egy régebben sütött is !
TörlésKész:) http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2013/01/fahejas-keksz.html
VálaszTörlésKöszi Kati!
TörlésBoldog blogszülinapot Neked! :) Igyekszem készíteni valami kedvenc finomságot én is!
VálaszTörlésKöszi szépen! Várlak!
TörlésBoldog szülinapot és örülök, hogy újra látlak. Süti Itt: http://csokismalna.blogspot.hu/2013/02/tonkababos-csokis-ribizlis-pite.html
VálaszTörlésBár ez nem régi süti nálunk, de azonnal nagy kedvenc lett!
Kész vagyok én is a kedvenccel: http://teller-cake.blogspot.hu/2013/02/mandulas-kocka.html
VálaszTörlés:)
Szia! Boldog Blogszülinapot!
VálaszTörlésKész az én egyik kedvencem is:http://sutisnene.blogspot.hu/2013/02/tiramisu.html
Kész:http://tortafuggo.blogspot.hu/2013/02/csokikremes-ostyatorta.html
VálaszTörlésNagyon Boldog Blogszülinapot kívánok én is Neked! Ha szabad, akkor ezzel a bejegyzéssel neveznék... http://haho-pihe.blogspot.hu/2013/02/blogszulinapra-jelentkezes.html
VálaszTörlésSzép napot, Pihe
Boldog blogszülinapot! Jöttem játszani, mert KÉSZ! :) http://dinavilaga.blogspot.hu/2013/02/cinnamon-roll-cake-azaz-fahejas-csiga.html
VálaszTörlésÍgy utólag is boldog Blogszülinapot kívánok sok szeretettel!
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot! Jöttem én is játszani:)
VálaszTörléshttp://florakonyha.blogspot.com/2013/03/sajttorta.html