Néhány tortát szeretnék megmutatni, így egy bejegyzés alatt , nemrég készültek , különböző alkalmakra, ugyanakkor felhívnám a figyelmet, hogy az utolsó kettőt 18 éven felülieknek ajánlom csak! Elnézést kérek mindazoktól , akik túl soknak, vagy igen bizarnak találják, de eddig is közzétettem a hosonló témájú tortákat, hisz ezek is az én munkáim!
Mindjárt elsőre egy diótorta kiscipővel, amit egy édesanya rendelt lányának szülinapja alkalmából , a kiscipő az ünnepelt közelgő szűlését jelképezi, hisz már csak napok vannak hátra a nagy napig!
A következő egy rózsás torta, szülinapra készült, belül erdei gyümölcsös, kivül fondanttal borítva és díszítve.
Harmadik torta az egyik barátnőm szülinapjára készült, némi töprengés után úgy döntöttem, hogy orhideákat készítek a tortájára, hiszen a lakásában több mint 10 cserép orhidea is található és tudom , hogy imádja őket.
Most készítettem másodszorra orhidea virágot és ismét elkövettem azt a hibát, hogy időhiány miatt, szinte az utolsó percben készítettem őket, nem tudtak eléggé kiszáradni, ezáltal a tortára sem tudtam őket szépen felhelyezni. Fényképet szokásom szerint elfelejtettem készíteni, az utolsó pillanatban , a dobozolásnál jutott ezsembe, ezért a fénykép minőse elég gyenge.
És mint már említettem az utolsó két tortára újból felhívnám a figyelmet, 18 éven felülikenek ajánlanám, egy fiú meg egy lány közös szülinapi bulijára készültek, mindketten nagy foci rajongók, értesülésem szerint a lány focista is, barátok rendelték, akiknek határozott elképezelésük volt mindkét tortákról, remélem sikerült meg is valósítanom.
2011. szeptember 29., csütörtök
2011. szeptember 25., vasárnap
Gyerektorták
E hétvégére készített torták közül mutatnák meg egy párat, mégpedig azokat , amelyek gyerekek számára készültek, ezek közül az egyiket ( a verdát) már behunyt szemmel is sikerülne elkészítenem, hiszen túlzás nélkül minden hétvégén van hozzá "szerencsém", viszont van köztük egy amelyet most készítettem előszőr, a motor torta, nagyon megkínlódtam vele, az eredménnyel egyáltalán nem vagyok negelégedve. Nem sikerült kifaragnom úgy ahogy szerettem volna. Remélem azért felismerhető!
A verda erdei gyümölcs krémmel , a motor csokis-tejszínes krémmel, míg a Scooby-doo-s madértej krémmel volt töltve, mindhárom fondanttal borítva.
A verda erdei gyümölcs krémmel , a motor csokis-tejszínes krémmel, míg a Scooby-doo-s madértej krémmel volt töltve, mindhárom fondanttal borítva.
2011. szeptember 22., csütörtök
Kiscipős torta
Tudom, hogy már egy egész tucat kiscipős torta található a blogomon, de ha csak minimálisan is,azért különböznek egymástól , úgyhogy ezt is megmutatnám nektek. Belül erdei gyümölcsös krémmel töltve, kivül fondanttal burkolva.
2011. szeptember 19., hétfő
Torta keresztelőre
Ez a torta egy kisfiú keresztelőére készült, belül barackos-joghurtos krémmel, kivül fondanttal borítva.
2011. szeptember 18., vasárnap
Házikó torta2
Ezzel a tortával leptek meg szülinapján a barátai egy olyan személyt, aki , mint hallottam, kiadó szobákkal vagy házakkal (nem tudom pontosan) foglalkozik. Kulcs vagy ház formájú tortában egyeztünk meg, én az utóbbit választottam több okból is, előszőr mert eléggé sürgetett az idő, másodszor pedig kb. pont egy évvel ezelőtt már készítettem egy faházikó tortát , így egyszerübbnek tünt nekem egy hasonlót elkészíteni újra.
A torta belülről 6 tojásos vaniliás piskóta tejszínes csokikrémmel töltve, kivülről kakóval színezett fondanttal borítva.
2011. szeptember 17., szombat
Sminktáska torta
Ez a torta is szülinapra készült ,kb. 60 km-t kellett utaznia ezért úgy döntöttünk, hogy a biztonság kedvéért nem álló hanem lefektetett formában készítem , könyebbé téve ezáltal a szállítását. Mint a feliraton is látható egy 16 éves lánynak készíttette az édesanyja, belül lúdláb krémmel töltve, kivül fondanttal borítva , a kellékeket is fondantból formáztam.
2011. szeptember 15., csütörtök
Babalátogatós torta+1díj
Ezt a tortát babalátogatóba készítettem, több száz kilómétert utazott, belülről vaniliás piskóta narancskrémmel töltve, kivülről fondanttal borítva.
Díj!
Elsősorban elnézést kérek mindazoktól , akiknek nem válaszoltam a megjegyzéseire, vagy nem köszöntem meg kellőképpen a díjat, amivel megtiszteltek, mentségül, csak annyit hozhatok fel, hogy két év gyereknevelés után, sajnos vissza kellet térnem dolgozni . Ami egy kissé bánt, hogy el fogom hanyagolni úgy a torta sütést, mint a blogolást, de remélem, amint belerázodók, majd lesz egy kevés időm újra velük is foglalkozni.
És most térjek rá a lényegre, kedves meglepetésben volt részem, díjat kaptam, mégpedig egyszerre 3 kedves " kolleganőtől" is, akiknek szívből köszönöm, nagy megtisztelettés, hogy az én blogomban is látnak némi szépet ," extrát".
A szabály szerint 10 bloggernek kellene tovább küldeni , akikre illik a díjon található jellemzés " A szép blogoknak, akikben van némi extra". Ezt a szabály most sajnos kénytelen vagyok megszegni, hiszen több mint 10 blogot tarok alkalmasnak erre a díjra, meg aztán már nagyon sokat meg is kapták, ezért én küldeném ezt a díjat minden kedves bloggertársak, akik , hozzám betérnek, véleményem szerint mindenkinél található valami szép, valami " extra", egyszerűen mindenki megérdemli!
2011. szeptember 5., hétfő
Méhkas torta
Ezt a tortát az egyik barátnőm süttette a nagytatája szülinapjára, aki hosszú évekeig méhekkel foglalkozott, de sajnos nemrégiben kénytelen volt megválni tőlük, és ez eléggé megviselte!
A torta belül erdeigyümölcsös, kivül fondanttal burkolva.
2011. szeptember 4., vasárnap
Iskolástáska torta
Egy 10 éves kislány szülinapjára készült ez a torta, belül vaniliás piskóta a már megszokott erdeigyümölcs krémmel töltve, kivülről fondanttal borítva.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)