2012. január 31., kedd
Cicis torta(ák)
Egy 50 éves férfi szülinapjára készült ez a torta, belül csokikrémes, kivül fondanttal borított.
Nos ezen a tortán sem vallnak szégyent a hölgy méretei, ez a torta egy 30 éves pasi szülinapjára készíttette a barátnője, belül oroszkrémes, kivül fondanttal borított.
2012. január 30., hétfő
Virágvázás torta
Szülinapra készítettem, belül erdei gyümölcsös, kivül fondanttal díszített. A torta kb. 5kg-os volt, csak annyi volt a kikötés , hogy váza legyen rajta, a többit rámbízták.
2012. január 29., vasárnap
Micimackós torta
Egy két éves kislány szülinapi bulijára készíttették ezt a tortát, a kérés annyi volt, hogy fehércsokis-mascapornés krémmel legyen töltve és micimackó legyen rajta, a többit meg rámbízták. Én pedig megpróbáltam egy kissé a tőlem nem megszokott módon ( zöld alapon micimackó és barátai) egy picit színesebbé, mássá díszíteni. Nekem bevallom nagyon tetszett, előben pedig a színek is sokkal szebbek voltak.
2012. január 27., péntek
Snikers szelet
Mostani nagy kedvencem lett ez a süti, egy hét alatt kétszer is elkészítettem, úgyhogy többet nem is mondhatok róla. Egyszerűen imádom!!!
Hozzávalók:
1 ostyalap
5 tojásfehérje
20 dkg cukor
20 dkg darált mogyoró vagy dió
5 kanál liszt
2-3 kanál kakaó
1 sütőpor
Krém:
8 kanál cukor
1 vaj vagy margarin
5 tojássárga
5 kanál cukor
20 dkg pörkölt mogyoró
1 tábla csoki
2 evőkanál olaj
A tepsibe belehelyezzük az ostyalapot, majd ráöntjük a következő tésztát : 5 tojásfehérjét 20 dkg cukorral kemény habbá verünk, majd óvatosan belekavarunk 5 kanál lisztet, 3 kanál kakaót , 1 sütőport és 20 dkg darált mogyorót . ( az én esetemben fele-fele arányban dió és mogyoró ). Tűpróbáig sütjük, majd az ostyalappal felfele kiborítjuk.
A krémhez 8 kanál cukrot karamellizálunk, hozzáadjuk a pörkölt, vágott mogyorót, kockánként a vajat, majd végül óvatosan az 5 kanál cukorral elkavart tojássárgát. Addig főzzük, míg egy kissé megkeményedik, majd a tészta ostyalapos felére rákenjük.
Krém a sütin.
Egy tábla csokit gőz fölött megolvasztunk, elekvarunk 2 kanál olajjal és rásímítjuk a karamelles krémre, majd mogyoróval megszorhatjuk.

2012. január 23., hétfő
Meggyes süti
A hétvégén nagyon rákívántunk valami finomságra, ez a süti pedig minden kívánságunkat fölülmúlta.
Hozzávalók :
A alsó laphoz:
20 dkg liszt
10 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 vaniliás cukor
1 sütőpor
1 tojássárga
1-2 kanál tejfől
csipet só
reszelt citromhéj
Töltelék:
10 dl viz
10 kanál cukor
2 gyümölcsös pudingpor
1 üveg meggybefőtt
Piskóta:
5 tojás
5 kanál liszt
5 kanál cukor
1 sütőpor
Az alsó laphoz a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a a többi hozzávalót és egy könnyen kezelhető tésztát gyúrunk. Egy közepes tepsit kikenünk margarinnal és belefektetjük a kinyújtott tésztát.Erre a tésztára a következő krémet teszük: 8 deci vizbe belefőzzük az üveg meggyet, a 10 kanál cukrot és két deci vizzel elkavart pudingport. Az így kapott krémet ráöntjük a tepsiben elhelyezett tésztára, majd 5 tojásból a szokásos módon egy piskótát verünk fel és ráöntjük a meggyes krémre. Mindezt sütőtől függően, kb 40-50 percet sütjük. Porcukorral meghintve ( ez nállam elmaradt) , hosszúkás szeletekre vágva tálaljuk.
2012. január 21., szombat
Alkalmi torták
Ebben a hónapban több, különböző alkalmi torta elkészítéséhez is volt szerencsém, legtöbb közülük nagyon közeli barátnak vagy családtagnak készült , ezeket gyüjtöttem össze egy csokorba.
Elsőnek egy lila-fehér, szülinapi, emeletes torta, a megrendelője pedig egy kislány, akinek konkrét elképzelése volt a torta megvalósításához, azt próbáltam szem előtt tartani, több kevesebb sikerrel. Sajnos a kép nem adja vissza a torta eredi színét, nagyon kellemes lila színt sikerült kikevernem, ami kékesnek látszik a képen, nem értem miért?
A következő egy 18 éves lány nagykorúsítása alakalmából készült, egy egyszerű ajándékmasnis torta, a lényeg az volt, hogy jó nagy legyen ( kb. 5-6 kg-os volt) és belülről oroszkrémmel töltött.
Harmadik egy rózsaszínű szív torta, egy 7 éves kislány szülinapi kívánsága, belül joghurtos-barack krémmel töltve.
A negyedik egy kisfiú keresztelőére készült, belül narancskrémmel, kivül fondanttal burkolt.
Utolsónak pedig egy babalátogatós , amely pont ma készült, sok hozzáfűznivalóm nincs hozzá, már rengeteg formában , nagyon sok alaklommal készítettem hasonlót.

2012. január 19., csütörtök
Tűzoltó autó torta Sammel a tózoltóval
Egy kisfiú szülinapjára kedvenc rajzfilmhősét Sammet szerette volna , na persze egy tűzoltó autó torta mellet. Tűzoltó autót már többet is készítettem, nem is volt különösebb gondom vele, annál több viszont Sammel. Több időmbe került Sam elkészítése, mint az egész autó burkolása és díszítése, mégsem sikerült valami jól, nem vagyok vele megelégedve. A képek sem kedveznek nekem, nem lettek valami sikersek. A torta belül csokikrémes, kivül fondanttal burkolt!
2012. január 18., szerda
Gyerektorták lányoknak
Néhány kislányos tortával vagyok elmaradva, ezeket szeretném megmutatni, mindjárt elsőre két Hello Kitty torta:
Ezt a tortát konkrét modell alapján készítettem, belülről madártejes, kivül pedig hází készítésű fondanttal burkolt.
Ez a torta pedig egy három éves kislány ( a kislányom bölcsis társának) szülinapjára készült , belülről az alsó szint barackos-joghurt krémmel, míg a felső csokikrémmel töltött, kivül fondanttal díszített.
A következő tortát a nővérem 9 éves kislányának, Hildának készítettem, nem volt különösebb óhaja, valami egyszerűbb kerek tortára vágyott, én azért egy kissé színesebbre készítettem , na meg emeltes is lett ( ami aztán utólag derült ki nagyon elnyerte a kis vendégsereg tetszését ) belül tejszínes csokikrémmel volt töltve.
És utólsónak pedig egy Dorás torta, egy 1 éves kislánynak. Dorát nem kérték három D-ben a tortára, ezért egy egyszerűbb rajzolt formát választottam, ez is elég színesre sikeredett.

2012. január 13., péntek
Könyvajánló!
Kati 1 éves blogszülinapját ünnepelve egy játékot hírdetett meg, amit első olvasásra úgy gondoltam én kihagyok.. Bevallom én csak nagyon ritkán főzők, hetente ha egyszer és ennek az az oka , hogy anyósommal élünk egy fedél alatt, közös a konyhánk is, ezért a főzést ő majdnem teljes mértékben beválalta, aminek én nagyon örülök, hiszen munkahely, 2,5 éves gyerek, na meg heti 5-10 torta mellett ( és ez csak most ennyi, mióta vissza mentem dolgozni, volt ez még kétszer ennyi is )semmi kedvem naponta még a kályha mellett is robotolnom. Igaz, hogy a házasságom elején ( kb. 5 éve) még napiszinten főztem , akkor anyósom nem tartozkodott idehaza és főzni is talán annyira imádok mint sütni, csak a kettő egyszerre már nekem túl sok , na meg aztán miért is ne használnám ki azt, hogy az étellel legalább ki vagyok szolgálva míg tehetem?!
Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem veszek a kezembe szakácskönyvet, szétnézve a könyvespolcon rájöttem, hogy nem is egy hanem több kedvenc szakácskönyvem is van és akkor mikor rendszeresen főztem használtam is őket eleget, igaz azóta csak pihennek!
Ami még nagyon sok van nekem az sütis receptes könyv. Remélem Kati az nem gond, ha én most az utóbbiakra térnék inkább ki! Bemutatnám nektek a kedvenceimet, ezeket rendszeresen ,úgy is mondhatom hetente olvasom , használom:
Napjainkban már egyre több szakácskönyv jelenik meg, sokszor ( ezzel én is így vagyok) azt sem tudjuk melyiket emeljük le a könyvespolcunkról, de általában ( gondolok itt elsősorban magamra) azt választjuk, amelyikben képekkel is szemléltetik a süteményeket. A fent bemutatott könyvek mind szép színes fotókkal vannak ellátva, külön kiemelném a Nagyi sütije , meg a Házi sütemények című könyveket amelyeket bátran
ajánlok minden kezdő vagy nem kezdő háziasszonynak, annak is aki eddig még félt nekifogni sütni, mindketőben a receptek részletesen, lépésről lépésre , közérthetően vannak leírva, feltüntetve a sütési idő, a hőfok, tepsiméret, a végén pedig hasznos tanácsokkal vannak ellátva, tele ötletekkel, amelyek könyebbé tehetik a sütést.
A sütéshez nagyon nagy türelem kell, soha ne addjuk fel, ha valami nem sikerül elsőre, aki szeret sütni annak minden idő megéri! Sokan azt vallják nincs időm sütni, ez szerintem nem igaz, időnk csak arra nincs , amire nem akarunk szakítani. Ajánlom mindkét könyvet, azoknak a háziasszonyoknak,akik most szeretnének elkezdeni sütni, s talán azt sem tudják, hol fogjanak neki, rengeteg információ, hasznos tippet találnak mindkettőben.
Továbbá kedveceimhez tartoznak még a Nagy süteményeskönyv a Szalai könyvkiadótól
- Karácsonyi sütemények és deszertek, Szepessy Vilma, Kiss Gyula és Pasch Julianna könyve
-
- Házi cukrászat , amelyben külön fejezetet szántak a gyümölcstortáknak, finom tortáknak, teasüteményekenk, nagymami receptjeinek stb.A sütőformák mérete, apró süteményeknek a darabszám is megtalálható ,a bevezető részben pedig a leggyakrabban használt alaprecepteket ismertetik, a mézeskalács házikó , a húsvéti kosárkák, valamint a formázott tészták előállítását rajzos ábrákkal szemléltetik.
Életem első két tortáját ebből a könyből készítettem, a fent látható Feket erdő és a Sakktábla torta. Mindkettő nagyon jól sikerült és fincsi is volt.

2012. január 8., vasárnap
Szülinapi tortáim
A héten ( pontosabban 2-án) volt a szülinapom, amit két este (Pénteken és Szombaton) sikerült is kisebb baráti no meg családi körben megünnepelnünk. Első estére két elég jó nagy tortát sütöttem, szinte biztos voltam abban , hogy másnapra is jut belőle bőven, nem kell majd újat sütnöm, ami aztán mégsem úgy alakult. Az egyik torta teljesen , amíg másik is két-három szelet kivételével mind elfogyott. Úgyhogy késő este, miután elementek a vendégeim kénytelen voltam még egy tortát sütni, vagyis újból megsütöttem azt, amelyik teljesen elfogyott. Ennek a tortának a készítéséről aztán másodszorra sikerült is néhány fotót készítenem, ezeket szeretném most nektek megmutatni és persze a receptjét is leírni, nagyon finom, érdemes kipróbálni annak aki nem ismeri vagy még nem kostólta.
Valójában ez egy román deszert, átalakítva tortává, még nagyon régen olvastam valamelyik román blogon, sajnos nem tudom pontosan melyiken.
És íme egy szelet a tortából:
Románul a neve Tort cu crema de zahar ars, magyarul Égetett cukor krém torta.
Hozzávalók:
A karamellhez:
14 kanál cukor
A krémhez:
10 tojás
8 kanál cukor
1 l tej
1 vaniliás cukor
A piskótához:
5 tojás
5 kanál cukor
5 kanál liszt
fél csomag sütőpor, ez el is hagyható
4 dl tejszín a díszítéshez
Előszőr is a 14 kanál cukrot egy lábasban karamellizáljuk, majd jól szétfolytatjuk , ügyelve, hogy a lábas falára is jusson. Arra azért figyeljünk, hogy ne a legújabb, hanem egy régebbi lábast válasszunk!
A tiz tojást a cukorral , a vaniliáscukorral és a tejjel felverjük, majd a lábasba öntjük.
Beteszük a sütőbe és kb. 30-40 percig sütjük.
Közben az 5 tojásból, 4 kanál cukorból az 5 kanál lisztből szokásos módón piskótát verünk fel, amit aztán a lábasban levő már bebőrözött krémre öntük és tűpróbáig sütjük.
- a piskóta hozzávalói
- a lábas a lerben
- ráöntjük a felvert piskótát
- már kivéve a lerből
A legideálisabb ezt a tortát még este elkészíteni, egész éjszakán hagyni kihűlni, majd másnap kiborítani. Ügyeljünk arra, hogy mire borítjuk, mert egy kevés levet ereszt, amitől viszont a piskóta jól átitatódik.
-így néz ki a lábasból kiborítva
Hagyhatjuk így is, de bevonhatjuk tejszínnel is és tetszés szerint díszíthetjük.
Én nagyon egyszerűen díszítettem, majd megszortam karammelles magyoróval.
Aki szereti a karamelles dolgokat, annak bátran ajánlom!
A másik , amit sütöttem az egy 4 féle krémmel töltött csokitorta, sajnos most kisérleteztem igazán csak ki, nem készítettem képeket lépésről lépésre, ezért még receptet sem írok, egyelőre csak megmutatom.
A díszítésre itt sem fektettem nagy hangsúlyt, egyszerűen csak milka csokival leöntöttem, néhány meggyszemmel megpakoltam.
Belül kakaós piskóta egy rend csokikrém, majd málnazselé, aztán fehér csoki krém barackkal, ez elég érdekes módón került a tortába, egy kartonból gyűrű formát készítettem, ebbe töltöttem a krémet, majd miútán megdermedt kiemeltem a kartongyűrűt a tortából, a fehércsoki krémre csoki ganacht töltöttem, befedtem egy tortalappal, majd egy másik fajta csokirémmel töltöttem a hiányzó részeket. Jeszusom , már én sem érte, bocsi, igérem a következő alaklommal ( ami nem is olyan régen lesz) készítek fotókat lépésről-lépésre, akkor majd talán értehetőbb lesz. Erről a tortáról annyit, hogy hatalmas sikert aratott, többek szerint az egyik legfinomabb csokitorta , amit eddig sütöttem, én sajnos meg sem tudtam kostólni, megmentettem egy szeletet, de mire észrevettem a párom megette. Váljon egészségére.!
És íme egy szelet belőle:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)