Kedvenc süteményem amit karácsonyra készítettem a következő képpen:
Lap: 8 tojás, 25dkg cukor,15 dkg dió,1 sütőpor,25 dkg liszt.
A tojásfehérjét felverni a cukorral majd apránként a többi hozzávaló. Tepsi hátán 3 lapot sütünk.
Karamell: 20 dkg cukrot aranysárgára pergelünk, rácsöpögtetjük vagy vékonyan ráöntjünk 2 lapra.
Krém: 500ml tejből 3 kanál liszttel 3 tojássárgával 10 dkg cukorral és 2 vaniliacukorral pépet főzünk, kihütjük.
Egy vajat vagy margarint jó habosra kikavarunk majd belekavarjuk a pépet. Összerakjuk a következő képpen:karamelles lap+krém+lap+krém+karamelles lap. A tetejére lehet csokimázat vagy 2 tojásfehérjét 15 dkg cukorral felveni , amjd ezt rákenni. Fahéjjal és csokireszelékkel megszorni. Legalább 1 napot állni hagyni hogy álljon össze.
2010. december 26., vasárnap
Csupa csoki torta
Kakaós piskóta 4 tojásból, csokipudingos tejszínes krémmel töltve. Első csokigalléros tortám, névnapra készítettem egy csokitimádó személynek.
2010. december 25., szombat
2010. december 16., csütörtök
Kókusz csiga
Egyik kedvenc aprósütimet készítettem el ma.
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
25dkg margarin
1dl tej
2 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
4 tojéssárgája
A krémhez:
4 tojásfehérje
30 dkg cukor
1 evőkanál ecet
1 csomag ( kb. 15dkg) kókuszreszelék
2 dkg élesztőt 1 dl tejben 1 kanál cukorral felfuttatunk. A lisztben elmorzsoljuk a margarint , hozzáadjuk a megkelt élesztőt és a tojássárgáját , majd összegyúrjuk. 5 cipóra osztjuk és fél óráig pihentetjük.
A krémhez a 4 tojásfehérjét a cukorral és az ecettel gőz fölött habbá verjük , majd belekeverjük a kókuszreszeléket.
A tésztát vékony lappá nyújtjuk, megkenjük a krémmel
Feltekerjük és 2 cm- es darabokra szeleteljük.
Vágott felükre fordítva tepsibe rakjuk és világossárgára sütjük.
2010. december 11., szombat
2010. december 8., szerda
2010. december 4., szombat
Barbie torta
A tortáról csak annyit ,hogy a fondantot feketeribizli szörpel készítettem így kaptam ezt a színt. Egy 5 éves kislánynak készült.
2010. december 3., péntek
Kastély torta
Keresztlányom szülinapi kastély tortája. A torta érdekessége hogy három különböző krémmel volt töltve: mousse,oroszkrém és ganache.
Faházikó torta
Ez a torta egy ismerősöm kérésére készült, egy kislány szülinapi tortája, az ötletet a Kiskukta oldaláról meritettem. A házikó elején azért maradt akkora hely ,mert micimackó barátai kerültek oda. Sajnos arról már nincs képem. A torta madártej torta, fondanttal borítva.
2010. december 2., csütörtök
Labda torta
Erről a tortáról annyit ,hogy egy 1 éves kisfiúnak keszült szülinapjára.A kérés az volt hogy a kedvenc labdáját kell megformázni. Igyekeztem s az eredmény ilyen lett. A tortához sütöttem egy 4 tojásos piskótát a krém pedig fehér és étcsokis mousse.
Piskótához kell:
4 tojás
27 dkg cukor
20 dkg liszt
8 evőkanál viz
fél csomag sütőpor
2 evőkanál kakaó
_ a tojásfehérjét először félkemény habbá verjük majd lassan felváltva adagolva a cukrot és a vizet keményre verjük. A tojássárgáját óvatosan beleforgatjuk a habba akárcsak a sütőporral és kakaóval elkevert lisztet.
Előmelegített sütőben 35-45 percig sütjük.
Csoki mousse
10 dkg étcsoki
200 ml tejszín
1 kanál zselatin
- a csokit vizfürdőben 100 ml tejszínnel megolvasztani , a zselatint 100 ml vizbe beáztatni majd a még meleg de nem forró csokiba belekavrni. A megmaradt 100 ml tejszínt kemény habbá verni s a kihült csokival összedolgozni. Ugyanígy jártam el a fehércsokis krém esetén is. Majd egy tésztaszűrőben összeraktam rétegezve a két krémet. Fondantal borítottam.
Legelső tortáim
Ezek abban különböznek a utóbbiaktól hogy itt még tejszínnel díszítettem. A barbis torta belül diplomata torta, a kastély csokitorta ,a vonat pedig madártej tortát rejt. Azóta megtanultam a fondant készítését s most már szivesebben dolgozom vele.
Adventi koszorú másképp
Mivel, hogy a sütés a kedvenc időtöltésem, idén az adventi koszorút a hagyományos fenyőág koszorú helyett mézeskalácsból készítettem el. Próbálkoztam az írókázassal ami még nem tökáletes :)
A receptet ITT megtaláljátok. A következő bejegyzéseimben majd bemutatom tortáimat.
A receptet ITT megtaláljátok. A következő bejegyzéseimben majd bemutatom tortáimat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)