2011. március 31., csütörtök
Poci-s torta ( pregnant cake)
Ezt a tortát a húgom és kollégái süttették az egyik kolléganőjüknek, aki szülési szabadságra készül, (ugyanakkor közeledik a szülinapja is) és ma volt az utolsó napja a munkahelyén.
A törtához sütöttem egy 6 tojásos vizes-kakaós piskótát , amit fehércsokis és csokipudingos-tejszínes krémmel töltöttem.
2011. március 30., szerda
Motorkerékpár a tortán
Egy 3 éves kisfiú szülinapi tortája , aki az elmondottak szerint nagyon szereti a motorkerékpárokat.
Egy kissé félve fogtam neki , nem tudtam eldönteni , hogy készítsem a motrot a torta tetejére. Az , hogy állnia kell a torta tetején az nem volt kérdés , hiszen úgy kérték! Csak azt nem tudtam , hogy hogy fog megállni, meg, hogy fogom megcsinálni.
Áttanulmányozva néhány bloggot, úgy dötöttem , hogy kivágom a körvonalakat, majd megfestem az egésszet.
Hát a kivágással nem volt semmi gondom, a festéssel sokkal inkább. Sajnos , már iskolás korom óta tudom, hogye semmi tehetségem nincs a rajzoláshoz , festészethez, ez meg is látszik minden efféle munkámon!
Végül 1 óra kínlódás után feladtam , nem tudtam jobbat kihozni belőle.
Sütöttem egy 5 tojásos vizes-vaniliás piskótát , amit oroszkrémmel töltöttem. A torta borítása , díszítése , a motorkerékpár , házi készítésű fondantból készült.
2011. március 29., kedd
Lila- virágos torta
A tortához sütöttem egy 5 tojásos piskótát ( 5 tojás, 20 dkg cukor , 15 dkg liszt, 5 kanál olaj) , amit narancskrémmel töltöttem .
Narancskrém hozzávalói:
4 dl tejszín
2 dl tejföl
13 dkg porcukor
1 narancs héja és leve
1 narancs hősa apróra vágva
1 evőkanál citromlé
1 csomag vaniliás cukor
A tejszínt habbá verjük , hozzáadjuk a porcukrot , vaniliás cukrot , a tejfölt, majd a narancs húsát, héját és levét. Azért szeretem ezt a krémet, mert nagyon finom, nem kell bele zselatin!
A tortalapot 4 részre vágtam, megtöltöttem a krémmel. Hagytam egy kicsi krémet , amibe nem tettem narancs héjat és narancsdarabokat, ezzel vontam be a torta tetejét és oldalát. Tejszínnel, fondant virágokkal, díszítettem.
A végeredménnyel eléggé meg voltam elégedve, és az ünnepelt is , amint hallottam!
2011. március 28., hétfő
Tűzoltóautó torta
A sógoromék kisfiának készült ez a torta 3. szülinapjára. Ez az első tűzoltóautó tortám ( ami sajnos meg is látszik rajta), oroszkrémmel töltve.
És íme az ünnepelt( a kisebbik fiúcska) , aki kapta a tortát a kis vendégseregével:
2011. március 27., vasárnap
Thomas3 és Villám Mcqueen6
2011. március 26., szombat
Szerszámos láda
Ezt a tortát egy viz-gáz szerelőnek készíttette a felesége szülinapjára. Kakaós piskóta , lúdláb krémmel töltve.
2011. március 25., péntek
Párna torta koronával
Ugyancsak 18. szülinapra készült , egy olyan személynek , aki résztvett egy szépségversenyen , ahol nagyon szép eredményt ért el.
6 tojásos vizes-kakaós piskóta, tejszínes -pudingos csokikrémmel és fehércsokis mascapornés krémmel töltve.
Sajnos , elég későn szoltak , hogy kellene ez a torta, ezért már nem volt időm szebb koronát készíteni. Szerettem volna tojáshabból , csak attól tartottam , hogy nem fog tudni jól kiszáradni , hiszen csak egy pár óra állt a rendelkezésemre. Ezért fondantból készült és alig 1 óra száradás után került a helyére.
Meglepetés torta2
18-dik szülinapra készült egy olyan személynek , aki imádja a narancsot. Narancstortát szerettek volna, amin legyen valami érdekes is, mivel, hogy mégis csak 18. szülinap. Ennél a tortánál sem akart semmi összejönni, most így utólag azzal nyugtatom magam , hogy a valóságban jobb volt mint amit a képpel kitudtam hozni.
A torta belül kakós piskótát rejt , amit narancskrémmel töltöttem : 4 dl tejszínt felvertem habbá , majd hozzáadtam 2 dl tejfölt, 13 dkg porcukrot, 1 vaniliás cukrot ,1 narancs levét ,héját és egy másik narancs húsát apróra vágva.
2011. március 24., csütörtök
Ablak torta
A tortáról annyit , hogy egy termopán ablak-ajtót forgalmazó, szerelőnek készíttette a felesége szülinapjára.
A tortához sütöttem egy 6 tojásos vizes-kakaós piskótát , amit fehér és étcsokis, mascapornés, tejszínes krémmel töltöttem.
A torta borítása és díszítése házi készítésű fondant-al készült.
2011. március 23., szerda
Csodálatos szelet
Édesanyám kedvenc sütie.
Hozzávalók:
Barna piskóta:
4 tojás
8 kanál viz
27 dkg cukor
20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
A hozzávalókból szokásos módon piskótát sütünk.
Diós- meggyes piskóta:
6 tojásfehérje
1 csésze ( 2,5 dl) cukor
1 csésze meggy
1 csésze dió ( dúrvára vágva)
1 csésze liszt
A tojásfehérjét a cukorrral habbá verjük, hozzáadjuk apránként a lisztet, a meggyet és a diót, majd megsütjük.
Krém:
6 tojássárga
2 dl tej
2 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
1 Rama margarin vagy vaj
2 vaniliacukor
A tojássárgákat a lisztet a,cukrot és a tejet csomómentesre kavarjuk, majd sűrű péppé főzzük. Ha kihűlt hozzákavarjuk a margarint vagy vajat,
A barna piskótát kettöbe vágjuk, megkenjük az egyik felét a krém egyrészével, rátesszük a diós-meggyes piskótát , megint krém és barna piskóta .
Tetejét csokival vonjuk be.
Hozzávalók:
Barna piskóta:
4 tojás
8 kanál viz
27 dkg cukor
20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
A hozzávalókból szokásos módon piskótát sütünk.
Diós- meggyes piskóta:
6 tojásfehérje
1 csésze ( 2,5 dl) cukor
1 csésze meggy
1 csésze dió ( dúrvára vágva)
1 csésze liszt
A tojásfehérjét a cukorrral habbá verjük, hozzáadjuk apránként a lisztet, a meggyet és a diót, majd megsütjük.
Krém:
6 tojássárga
2 dl tej
2 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
1 Rama margarin vagy vaj
2 vaniliacukor
A tojássárgákat a lisztet a,cukrot és a tejet csomómentesre kavarjuk, majd sűrű péppé főzzük. Ha kihűlt hozzákavarjuk a margarint vagy vajat,
A barna piskótát kettöbe vágjuk, megkenjük az egyik felét a krém egyrészével, rátesszük a diós-meggyes piskótát , megint krém és barna piskóta .
Tetejét csokival vonjuk be.
Barackos muffin
Egyszerű , nagyon finom , nagyon olcsó , nállunk bevált recept . Sokszor , ha valami édességet , sütit kívánunk és időm sincs sok rá ,vagy ha későn bejelentett vendég érkezik hozzánk , netalán attól tartok , hogy nem sikerül akkor mindig ezt sütöm. Finom , nem elrontható és hamar elkészíthető recept.
Hozzávalók kb.18-20db-hoz:
2 csésze liszt ( 2,5 dl-es csészével)
1 csésze cukor
fél csésze olaj
4 tojás
1 vaniliacukor
1 sütőpor
2 barackos kicsi DANONE joghurt.( kb.2,5 dl)
ízlés szerint mazsola , meggy, csoki, dió, kakaó stb.
A lisztet összevegyítjük a sütőporral ( és a kakaóval , he teszünk bele).
A tojásokat habosra keverjük a cukorral , vaniliacukorral, ezután hozzáadjuk az olajat , a joghurtot , majd a sütőporos lisztet.
A pappírral kibélelt muffinsütő formákat félig megtöltjük, tehetünk bele csokit, meggyet ( mint az én esetemben) , diót , mazsolát stb, majd háromnegyed részig beborítjuk a masszával. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
Hozzávalók kb.18-20db-hoz:
2 csésze liszt ( 2,5 dl-es csészével)
1 csésze cukor
fél csésze olaj
4 tojás
1 vaniliacukor
1 sütőpor
2 barackos kicsi DANONE joghurt.( kb.2,5 dl)
ízlés szerint mazsola , meggy, csoki, dió, kakaó stb.
A lisztet összevegyítjük a sütőporral ( és a kakaóval , he teszünk bele).
A tojásokat habosra keverjük a cukorral , vaniliacukorral, ezután hozzáadjuk az olajat , a joghurtot , majd a sütőporos lisztet.
A pappírral kibélelt muffinsütő formákat félig megtöltjük, tehetünk bele csokit, meggyet ( mint az én esetemben) , diót , mazsolát stb, majd háromnegyed részig beborítjuk a masszával. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
2011. március 21., hétfő
Micimackó és tigris
Ezt a tortát a bátyám kislányának 4. szülinapjára készítettem , kakaós piskóta csokikrémmel töltve.
Valhol , nem tudom pontosan ,a neten láttam egy hasonló tortát és azóta vártam az alkalmat, hogy elkészíthessem.
A bátyám kislánya hableányos tortát kért, de mivel , hogy többen voltak a szülinapi bulin a sógornőmmel úgy döntöttünk , hogy legyen még egy torta, nehogy egy ne legyen elég. Hogy milyen legyen azt teljesen rám bizta.
Ekkor jött az ötlet, a végeredmény nagyon tetszett a vendégeknek is , de az ünnepeltnek főleg!
Chowder torta
Be kell vallanom, hogy még ezidáig erről a rajzfilm figuráról nem is hallottam. Azzal bíztatnak, hogy ha majd megnő a kislányom akkor megismerem!
Szülinapi torta, kislánynak, kakós piskóta csokipudingos , tejszínes krémmel töltve.
Thomas torta 2
Egy kisfiú szülinapi tortája, kakós piskóta tejszínes-csokipudingos krémmel töltve. Borítva és díszítve házi készítésű fondanttal. A rakomány gumicukorka és drazsé.
2011. március 20., vasárnap
Kastély torta3
Ezt a tortát egy 5 éves kislány szülinapjára készítettem, vizes-vaniliás piskótát sütöttem , amit oroszkrémmel töltöttem.
Diótorta2
Ez a torta nem annyira a szépségéről híres , sokkal inkább az ízéről. Nagyon , de nagyon finom!
Hozzávalók:
20 dkg cukor
6 tojás
1 csomag vaniliás cukor
20 dkg darált dió
4 evőkanál liszt
1 csomag sütőpor
fél dl diólikör
A krémhez:
20 dkg darált dió
4 dl tej
2 tojás
1 csomag vaniliás pudingpor
14 dkg cukor
fél dl rum
4 dl tejszín
2 dkg zselati
A diszítéshez:
dióbél
csokitörmelék
A cukrot a tojássárgákkal és a vaniliás cukorral habosra kell kavarni, majd hozzáadni apránként a diót, a sütőporral összekevert lisztet, végül beleforgatni a tojáshabot. A masszát 180 fokon 20-22perc alatt megsütni.
A krémhez a tejet a tojásokkal, a pudingporral meg a cukorral simára kavarni. Lassú tűzön, állandóan keverve sűrűre kell főzni. A tűzről levéve beleszórni a darált diót, ízesíteni rummal. A kihúlt krémbe csorgassuk bele a beáztatott, majd felolvasztott zselatint, végül pedig a habbá vert tejszínt is.
A piskótalapot négybe vágni, egyenként megöntözni diólikörrel, megkenni krémmel, majd a maradék krémmel bevonni a tetejét és oldalát is.
Díszítésként karamellbe mártott dióbelet és csokitörmeléket tehetünk a tetjére.
2011. március 19., szombat
Férfi alsónemű torta
Ezt a tortát egy 18 éves lány szülinapjára készíttette a barátnője.
A kérés az volt , hogy pink színű legyen az alsónemű, madártejes krémmel legyen, meg aztán nyugodtan elengedhetem a fantáziámat!! Hát ez alakult ki belőle.
2011. március 17., csütörtök
2011. március 16., szerda
2011. március 15., kedd
Fodrász torta
Ezt a tortát az egyik barátnőm szülinapjára készítettem, gondolom a díszítésből már rá lehet jönni arra, hogy fodrász a mestersége.
A tortához sütöttem egy 6 tojásos vizes-vaniliás piskótá (25 cm-es tortaformában)
Krémnek pedig mogyorós grillázskrémet készítettem, hiszen ez a kedvence. Ugyanúgy készítettem mint a kosárlabdás torta krémét, csak nem dióval , hanem mogyoróval.
Előszőr a 15dkg cukrot karamellizáltam , majd hozzáadtam 15 dkg őrőlt magyorót. Vizes deszkán, vizes sodrófával, nem túl vékonyra kinyújtottam.
Miután kihűlt összetörtem és diódarálón ledaráltam
2 tejszín ízű pudingot megfőztem , (de csak 8 dl tejben), majd ha kihűlt 1 Rama margarint kavartam hozzá. ( az eredeti recept szerint 1 puding 1 margarin , csak én egy picit szaporítottam)
A végén pedig még hozzáadtam a darált grillázst.
És íme a torta fondant borítás előtt. A fondant alá is ez a krém került.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)