2011. augusztus 31., szerda
+18 -as torták!!!
Nagyon sokat töprengtem, hogy megosszam -e veletek vagy sem a következő tortákat, közülük is inkább a másadikat, hisz az elsőhöz hasonlót már többet is készítettem, de a második az szerintem egy picit már túl sok, ezért is töprengtem rajta nem is keveset. Aztán végül is úgy döntöttem, hogy mégis közzéteszem, leánybucsúra készült, konkrét elképzelése volt a megrendelőnek, amit én nem egészen tartottam be, de a visszajelzésekből megtudtam , hogy meg voltak elégedve és talán még tetszett is mindenkinek.
Elnézész kérek attól aki sértőnek, vagy épp túl soknak találja, de ezt is én készítettem, nem rejtegetem többé!
Liverpool címer torta
Ez a torta férjem unokatestvérének 23.szülinapjára készült, a címert rajzoltam, ami sajnos nem sikerült valami jól, belül erdeigyümölcsös.
2011. augusztus 30., kedd
Katibogaras, virágos torta
Ez a torta egy 1 éves kislány szülinapjára készült, belül vaniliás piskóta erdeigyümölcs krémmel, kivül fondanttal borítva és díszítve.
2011. augusztus 29., hétfő
Hableány torta
Egy 5 éves kislány szülinapjára készült ez a torta, adott volt a téma, a torta mérete és íze, a díszítését pedig teljes mértékben rámbizták. Sajnos időhiány miatt nem egészen az elképzelésem szerint alakult, szerettem volna egy picivel másképp készíteni, de már nem volt időm sokat vele bíbelődni, ezért ilyenre sikeredett. Remélem az ünnepeltnek tetszett, na meg ízlett is! Belül kakaós piskóta fehércsokis-mascapornes krémmel, kivülről fondanttal borítva és díszítve. A hableányt eredeti elképzelésem szerint fondantból szerettem volna elkészíteni, de mint említettem nem volt már rá elég időm, ezért a szokásos műanyag babát " varázsoltam" hableánnyá!
2011. augusztus 28., vasárnap
Férjem szülinapi tortái
A tegnap délután ünnepeltük férjem szülinapját,( pontosabban augusztus 20 volt ) , de csak mostanra sikerült összehívnunk a szokásos csapatot, amely családtagokból és néhány közelebbi barátból áll.
Szokásunkhoz híven most is egy nagyobb kertipartit rendeztünk, grillezéssel meg stb., de én most csak a tortákra térnék ki, azokról mutatnék egypár képet. Mivelhogy elég népes csapat gyűlt össze ezért több , ugyanakkor mind különböző ízű torta készült, amelykből csak egyet készítettem én , a többi a sogórnőm érdeme. Szivesen átvállata a feladat nagyobb részét én meg örültem is neki, hiszen elég zsúfolt hétvégém volt , nem hiszem , hogy lett volna erőm még ezekre is. Isteni finom tortákat készített, ezért is nem szeretnném nem megosztani veletek, mégegyszer nagyon de nagyon köszönöm, hatalmas segítség volt nekem.!
És továbbá beszéljenek a fényképek , még annyit megemlítenék , hogy ízesítésben készült egy gesztenyetorta ( kiskukta receptje alapján), egy joghurtos- barackos, egy crema de zahar ars torta ( csak roman néven ismerem, lefordítva kb. egétett cukor krém torta) és nem utolsó sorban pedig egy madártej torta. Megsúgom, hogy mind egytől egyig isteni volt, el is pusztítottuk az egészet, nem maradt semmi belőle.

2011. augusztus 25., csütörtök
Barbie baba torta 8
Már több barbies tortát készítettem, de azért ezt is megmutatnám, oroszkrémmel volt töltve, fondanttal borítva!
Virágos torta
Ez a torta egy 1 éves kislány szülinapjára készült, valami virágosat kértek, én ezt hoztam ki belőle, bevallom meg vagyok elégedve vele. Valahol láttam már egy hasonló tortát, egyből megfogott, csak az alkalmat vártam, hogy hasonlót készíthessek. Nagyon élvezten készíteni, tetszenek ezek a vidám, színes , hangulatos díszítések.
A torta belül fehér piskóta madértejes krémmel töltve, kivül pedig fondanttal borítva.
2011. augusztus 24., szerda
Alkalmi torták
Ezen a héten sütöttem egy pár hasonló, alkalmi tortát, minimális eltéréssel csupán, ezeket szeretném megmutatni így egy bejegyzés alatt, egyikhez sincs nagyon sok hozzáfűzni valóm!
Elsőnek mindjárt egy ajándék torta, kakaós piskóta erdeigyümölcs krémmel töltve.
Másodiknak egy kétszínű virágos torta, madártejes krémmel töltve.
Harmadiknak egy évfordulós szív torta, csokikrémmel töltve.
A következő két torta csak színben különbözik, díszítésben hasonlóak. Az első oroszkrémmel töltve, míg a második erdeigyümölcs krémmel, mindkettő fondanttal borítva.
Utolsónak pedig egy babalátogatós, kiscipős torta.

2011. augusztus 22., hétfő
Taxi autó
Ez a torta két fiútestvér szülinapjára készült, akik pár nap különbséggel egyszerre ünneplik szülinapjukat, mindketten Taxit vezetnek és az édesanyjuk lepte meg őket ezzel a tortával. Mivel mindketten más más ízesítést kedvelnek, ezért az édesanyjuk kérésére úgy oldottam meg, hogy az autó eleje csokikrémmel volt töltve, míg az autó hátulja tehéntúrós ízesítést kapott. Kivülről fondanttal borítottam.
Orhideas torta
Első orhidea próbálkozásom, egyből vagy 6 db. készítettem, volt köztük ami jobban volt ami pedig kevésbé jól sikerült, de nem adom fel, már alig várom a következő alkalmat, hogy gyakorolhassak még. A 6-ból hármat eltörtem, végül csak 4 db-ot tettem a tortára, de az egyiket közülük alig tudtam valamennyire megmenteni, az is elég jól megrongálódott.
Szülinapra készítettem ezt a tortát, belül erdeigyümölcs krémmel, kivül fondanttal borkolva, a virágokat is fondantból készítettem.
2011. augusztus 21., vasárnap
Kilari torta
Szombaton unokahúgomnak, Szilvinek ünnepeltük 9.szülinapját és a torta(ák) készítése mint mindig most is az én feladatom volt. Már kb. egy hónapja a tudomásomra hozta, hogy kedvenc rajzfilm figuráját kell elkészítenem, akkor még nem nagyon figyeltem fel , hogy mit is szeretne. Aztán a hét elején ráébredtem, hogy nem is lesz egyszerű dolgom! Előszőr csak a nevét tudtam meg : Kilari, ami persze, hogy még nem mondott nekem semmit, aztán kaptam egy rajzot, amit az unokahúgom készített, itt már láttam, hogy nem lesz egyszerű, aztán szokásom szerint keresgéltem az interneten, de nem találtam semmi témába illő dolgot. Egy Kilarival kapcsolatos tortát sem! Tudván, hogy jó népes társaság fog résztvenni a szülinapi bulin, vagyis minél több szeletes tortára lesz szükség, ezért egy emelets tortára döntöttem, aminek a tetejére képzeltem el Kilarit valamilyen táncos pózban. Nem egészen úgy sikerült, mint képzeltem, de az örömújjongás , amit kiváltott az unokahúgomból, mindent kárpótolt! Egyszerűen fantasztikus volt , ahogy örült neki!
A tortához sütöttem egy 5 tojásos meg egy 4 tojásos vizes kakaós piskótát, amit erdeigyümölcs krémmel töltöttem , fondanttal borítottam. Kilarit is fondantból készítettem.
Ugyanakkor az elmaradhatalan banántortát is elkészítettem, ami Szilvi kedvenc tortája , rövid töprengés után fatörzsnak raktam össze. Ez az első fatörzs tortám, még van mit gyakorolnom rajta, de összerakva jobban mutat minha csak a szokásos rúdakban hagytam volna.
És mutatok még néhány képet az ünnepeltről meg a buli aprajáról:
Középen a hosszúhajú, hajpántos kislány az ünnepelt.
A legizgalmasabb része, hogy mindenki kedvére leszedhet, amit akar a tortáról.

2011. augusztus 19., péntek
Hello Kitty-s számtorta2
Szülinapra készült, belül vaniliás piskóta oroszkrémmel töltve, kivül fondanttal borítva és díszítve.
2011. augusztus 17., szerda
Horgász torta
Ezt a tortát egy olyan hölgynek készíttette a leánya , aki él -hal a horgászásért, elnézést kérek, ha most butaságot írok, de úgy értettem, hogy az egyedüli női versenyhorgász és ezt nem tudom pontosan, hogy csak a megyében, vagy az országban is! Majd , ha többet megtudok, akkor pontosítok, a lényeg az , hogy imád horgászni. Előszőr egy csónakot is terveztem a tortára, de szerencsére még időben értesültem arról, hogy a hölgy hegyi patakokban horgászik, vagyis pisztrangászik, tehát nem nagyon illet volna rá a csónak, aztán meg sehogy sem sikerült a horgászból női alakot formáznom. Remélem azért tetszett az ünnepeltnek, ha nem is imert magára, de legalább felismerte , hogy egy horgász akar lenni az a figura a tortán!
A torta belül 5 tojásos vaniliás piskóta, ami erdei gyümölcskrémmel volt töltve, kivülről fondanttal burkolva és díszítve.
2011. augusztus 16., kedd
Gyümölcsös süti
Valami könnyű, gyümölcsös sütit kívántunk meg a hétvégén és rövid töprengés után erre a sütire esett a választásom. Bármilyen gyümölcsel elkészíthetjük, én most pirosribizlit és meggyet használtam fel hozzá.
Hozzávalók:
6 tojásos piskóta
A krémhez:
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
4 dl tej
2 evőkanál porcukor
1 csomag vaniliás cukor
4 evőkanál griz
A tetjére:
7,5 evőkanál kristálycukor
5 dkg zselatin
3 csomag vaniliás cukor
0,5 dl viz
A krémhez a 4 dl tejet a porcukorral és a vaniliás cukorral felforraljuk, majd belefőzzük a grízt. Állandó keverés mellet besűrítjük, majd kihűtjük. Közben a margarint a 20 dkg porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a kihűlt grízt. A tésztát magas oldalú tepsibe tesszük, rásimítjuk a grízes-margarinos krémet, sűrűn telerakjuk gyümölcsszemekkel. Hűtőbe tesszük.
A tetejére a zselatint a cukorral, vaniliás cukorral és a vízzel simára keverjük, felfőzzük. majd állandó keverés mellett dermedésig hűtjük. Ezután ráöntjük a hideg gyümölcsök tetejére és a teljes dermedésig visszatesszük a hűtőbe.
2011. augusztus 14., vasárnap
Dinós torta
Ez a torta egy kisfiú szülinapjára készült, Vioricacakes oldalán láttam egy hasonló tortát, bevallom azt próbáltam leutánozzni ,már amennyire sikerült. A figurákkal nem vagyok nagyon megelégedve, lehettek volna élethűbbek is! Már amikor előszőr megláttam Viorica oldalán ezt a tortát, azóta álmom nekem is egy hasonló elkészítése, az alkalom adatott, ez eredménnyel nem vagyok tökéletesen megelégedve, de ez várható is tőlem. Azért kívácsi vagyok más véleményére is , a megrendelőnek nagyon tetszett, merem remélni, hogy az ünnepeltnek is! A torta 5 tojásos kakaós piskóta, étcsokis -tejszínes krémmel töltve, fondanttal borítva és díszítve.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)