2012. június 11., hétfő

Louis vuitton féle táska

 Nemrég egyik ismerősöm megkért, hogy a lányának szülinapjára készítsek egy Louis vuitton ihlette táskát. Az elején még nagyon örültem ennek e felkérésnek, már régóta szegeződök ezzel a fajta tortával, várva az alkalomra, hogy én is  készíthessek. Az elején még minden nagyon simán ment, betöltöttem a tortát ( csokikrémes volt), egy picit faragtam, majd bevontam fondant-al. Eddig nem is volt semmi gond, a bajok csak ezután kezdődtek ! Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a mintákat ráfesteni ,(be kell vallanom, hogy rajzolni és festeni egyáltalán nem tudok) , de arra  azért nem számítottam , hogy épp ennyire megfogok velük kínlódni. Kb. 2 órába telt a minták festegetése, az eredmény mégsem valami vigasztaló. Túl nagyok a minták és egyáltalán nem lettek szabályosak , bármennyire is kínlódtam. Nos az eredmény látható, a vigaszom az az, hogy az ünnepelt nagyon megvolt vele elégedve, de már most felfogadtam, hogyha még egyszer hasonlót kell készítenem valami sablont fogok készíteni hozzá!


5 megjegyzés:

  1. Csodálatosan néz ki, hihetetlennek tűnik hogy ez édesség! Annyira élethű, és még azt mondod hogy nem tudsz rajzolni ? Több önbizalmad lehetne, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóóóóó lett!
    Igazad van,mert létezik olyan ostya ami pont ez a minta színesbe és csak a fondantra kell illeszteni.a tökéletes másoknak is így tökéletes!
    Dolgoztam már vele,de egy táskára való 9000-ft-ba kerül.
    Kis muffinokra készítettünk belőle borítást,nagyon könnyű vele dolgozni.
    Csak egy a baj,hogy itthon ezt sem lehet kapni,és nagyon drága!
    Tehát szerintem marad a festeketés.

    ui:
    Sajnos elveszlett az ékszer a postán,de csináltam neked másikat,holnap ismét feladom.
    Nagyon remélem,hogy odaér!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Angi, ne mondd már, hogy nem jó! Ha én kapnám, sem méricskélném a mintákat! Ez így kerek egész és jó, ahogy van!!! :) Elismerésem ;)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! Akár egy igazi táska.Nincs ezzel a tortával semmi baj,úgy ahogy van én tökéletesnek látom.
    Nagyon szuperül megoldottad a mintákat,szerintem szép a festés,egyáltalán nem könnyű tortára festeni.

    VálaszTörlés
  5. Csatlakozom az előttem szólókhoz, én sem találok a táskádban kivetnivalót. Pont az a szép a kézi munkában, hogy van benne egy kicsi kajszaság, sablonnal bárki megtudja csinálni, ahhoz nem kell tehetség. És gyönyörű a burkolás meg a cipzár-rész! :-)))

    VálaszTörlés