Néhány csokitortát készítettem az utóbbi időben, nem titkolom, hogy ez a fajta díszítés nem a kedvencem, de néha ezt is muszáj. Ez az első főzött csokikrémmel készült ( az idősebbik fiútestvérem kedven kréme) én ezt is csak nagyon ritkán készítem.
Ezt pedig szülinapra készítettem, tejszínes csokikrémmel volt töltve.
Ez a torta belül grillázskrémmel , kívül pedig csokikrémmel volt díszítve.
Utolsónak pedig egy torta, ami kívül is belül is csupa csoki , belülről kakaós piskóta csokikrémmel, kívül pedig csokival volt leöntve. .
2012. április 30., hétfő
2012. április 24., kedd
Pónis torta
Ez a torta úgy egészében tetszene, ha a pónik is sikerültek volna! Rengeteget kínlódtam velük , mégsem lettek még egy kissé sem élethűek. A kisebbiket még úgy ahogy elfogadnám, de a nagyobbik póni az nagyon " mű" lett. A tortát Krisztának, egy 1 éves aranyos kislány szülinapjára készíttették, valami rózsaszínes-lilás tortát szerettek volna pónival! Belül erdei gyümölcs izésítést kapott, kívül fondant-al burkoltam, díszítettem.
Kastély torta
2012. április 17., kedd
Keresztelői torták
Húsvét körül néhány kisebb (1,5-2kg) keresztelői tortát készítettem, volt köztük kisfiúnak meg kislány részére is . Összegyűjtöttem őket és egy bejegyzés alatt meg is mutatnám. Mivel mindenik egy már korábban bemutatott tortám hasonmására készült, ezekhez most nincs sok hozzáfűzni valóm. Az első képen levő torták közül kettő oroszkrémmel volt töltve, a harmadik közülük meg karamallkrémes volt.
A macis az narancskrémes, az utolsóra pedig már nem emlékszem.
2012. április 16., hétfő
Dinós torta
Újabb dinós témájú tortához volt szerencsém a minap, csak nagyon kevés doloban tér el az előzőektől! A gondom vele, hogy sehogy sem sikerült egy jó képet készítenem róla, pedig készült egy jónéhány! Egy 6 éves kisfiú szülinapi kívánsága volt ez a torta, akinek mindene a dinók. Három féle dinót próbálta rá készíteni, sajnos egyik sem látszik tökéletesen, nem mintha annyira jól sikerültek volna, de ezért eléggé megkínlódtam velük.! A torta belül csokis-tejszínes, kivül minden rá fondantból készült.
2012. április 14., szombat
Cseresznyevirágos torták
Különös kéréssel fordultak hozzám a minap ( értem itt a második tortát), cseresznyevirágos tortát kértek, konkrét képet is mutattak, annyi kikötésük volt csupán, hogy ne fondanttal vonjam be. Bevallom még mindig idegenkedek a tejszínnel bevont tortáktól. Valahogy nem az én stílusom! De azért nekibátorkodtam, gondolom nem meglepő, de a végeredménnyel nem vagyok megelégedve. Még most is azt vallom, hogy szebbek a fondattal bevont torták., ezért is nem sokra rá készítettem egy hasonlót, csak most már fondanttal ( az első kép) nekem ez sokkal jobban tetszik! Tudom, hogy sokan nem szeretik a fondanttot vagy a marcipánt, ezért is ragaszkodnak a tejszínért vagy vajkrémért, én ezt is megértem, de én sehogy sem boldogulok ezzel a fajta díszítéssel. Elkészítem, de ritka amelyik tetszik is!
Az első torta szülinapra készült, belül erdei gyümölcs krémmel, a második is szülinapi torta, belül kakaós piskóta fehércsokis, mascapornés krémmel.
2012. április 12., csütörtök
Konfirmációs torta
Ez a torta még konfirmálásra készült, nagyon sok hozzáfűzni valóm nincs, könyv alakú tortát kértek, fiúnak, a többi rám volt bízva. Én a díszítését így utólag úgy tűnik , hogy egy kissé eltúloztam, akkor lehet , hogy a fáradtság miatt, de nem tűnt fel. A torta tejszínes csokikrémet kapott, kakaós lapok között.
2012. április 11., szerda
Traktor torta
Na ez is egy olyan torta amivel egyáltalán nem vagyok megelégedve! Sajnos nem nagyon boldogulok a jármű tortákkal, meg aztán az is volt a baj, hogy egy lagzis éjszaka után , reggel 7-re érve haza le sem feküdtem , amíg nem készítettem el ezt a tortát, úgyhogy nics is mit csodálkoznom azon, hogy nem sikerült. De legalább annyi vigasztal, hogy családon belül maradt és remélem elnézték nekem ! A torta belül tejszínes-mogyorós csokikrémmel volt töltve.
2012. április 9., hétfő
Lila-fehér alkalmi torták
Mindkét torta szülinapra készült, egyazon napra kérték mindketőt. Az első az egy normál ( kb.2 kg-os) torta, míg a második az egy nagyobb( 5 kg.) volt. Az első az madártej krémmel volt töltve, míg a második erdei gyümölcsös.
2012. április 7., szombat
Húsvéti mézes pogácsák
Még nagyon kezdő vagyok a mézes pogácsák terén , az írókázást még nagyon sokat kell gyakorolnom, de mégis amikor az egyik ismerősöm megkért, hogy készítenék-e nekik a húsvéti (gyerek)vásárba néhány darabot nagyon szívesen elvállaltam,igaz ,hogy rengeteg sok időt felvett, messze nem lettek tökéletesek, de az én munkám és én büszke vagyok rá!
Ezennel szeretnék Minden Kedves Olvasómnak, Követőmnek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni, a lányoknak meg nagyon sok locsolót!
2012. április 3., kedd
Pillangó torta
Egy egyszerű kis pillangó torta, melyet szülinapra készíttettek , belül tejszínes csokikrémmel töltöttem, kivül pedig fondant-al borítottam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)