2012. június 26., kedd

Fiús torták

 Több képpel, tortával  is el vagyok maradva,  sajnos mint egyre kevesebb időm jut a blogolásra ! Szeretném behozni a lemaradásomat, hacsak részben is,  mindjárt kezdeném néhány fiús tortával.
Elsőnek egy motoros torta, motorkészítésben még van mit fejlődnöm, de úgy egészében meg vagyok vele elégedve.
 Másodiknak egy Ferrari torta, ugyanoda készült mint az előbbi motoros, azzal a különbséggel ,  hogy a motoros az apukának, míg a Ferraris egy héttel később a fiának készült. Mindkét torta epres-joghurtos krémmel volt töltve.
 Következőnek egy Mclarenes torta , ugyancsak szülinapra, belül puncsos tölteléket kapott.
 Következik egy cicis torta, egyik kollégámnak egyben férjem unokatesójának, ugyancsak epres krémmel volt töltve.
Következőnek egy Dinamo-s torta, első próbálkozás , labda, sál stb, van még mit fejlődni.

 Utolsó előttinek pedig egy ló torta, nem az első ( második), de még mindig messze áll a tökéletestől sajnos!
Utolsónak egy Real Madrid-os torta, ebből már több is látható a blogon, de nem akartam ezt sem kihagyni.
Belül erdei gyümölcsös volt.
Mindenik tortát házi készítésű fondan-tal borítottam.

6 megjegyzés: