2011. június 30., csütörtök

Torták3

Nemrég készült néhány torta , amivel még elvagyok maradva. Ezeket mutatnám meg sorban, van  olyan is köztük ,amit már készítettem, van olyan is , ami nincs fondanttal borítva.
Elsőnek egyszerre 3  rúdtáncos  torta, pasiknak készült szülinapra , akik együtt tartották szülinapjukat. Mindhárom kakaós piskóta fehér és étcsokis, mascapornés  krémmel töltve.



Aztán sütöttem 2 szülinapi tortát, csak tejszínnel díszítve. Az első erdei gyümölcsös krémmel, a második meg narancskrémmel töltve:


A következő  egy könyv torta,  8-ik osztályt végző lánynak készíttették, aki nagyon sikeresen szerepelt a vizsgákon. A torta kakaós piskóta csokis, tejszínes krémmel.

Utolsónak pedig egy kettes szám torta, egyik kereszlányom szülinapjára készítettem, narancskrémmel töltve.

2011. június 29., szerda

Esküvői torta


Ezt a tortát még a múlt hétvégén készítettem egy ífjú párnak, akik akkor tartották polgári esküvőjüket  egyelőre csak szűkebb körben, majd később lesz az egyházi esküvő. A torta nem nagy, kb. 2,5 kg-os volt, vaniliás piskótát sütöttem 10 tojásból , amit narancskrémmel töltöttem és fondanttal borítottam.

2011. június 28., kedd

2 in 1 torta


Ez a torta egyszerre két személynek készült,  akik ugyanaznap ünnepelték  név és szülinapjukat, a kérése annak  aki készíttette az volt , hogy olyan valamit tegyek a torta tetejére, ami utal minkét személy foglalkozására.
Némi töprengés után ezt sikerült kihoznom belőle, ami aztán elnyerte a megrendelő tetszését!
A tortához sütöttem egy 8 tojásos fehér piskótát , amit madártej krémmel töltöttem és fondant-al borítottam.

2011. június 27., hétfő

Laptop torta



Ezt a tortát a húgom barátnője készíttette, a torta  kakaós piskóta fehércsokis , mascapornes krémmel töltve, házi készítésű fondanttal borítva.

Könyv torta


Ezt a tortát egy 18 éves lány szülinapjára készíttették barátnői, a torta kakaós piskóta lúdláb krémmel töltve, fondanttal borítva.

2011. június 26., vasárnap

Hal formatorta


Tudom nem a legsikeresebb tortáim közé tartozik, de ezt is én készítettem és  ezért megmutatom. Valahogy nem tudtam eltalálni   sem a színeket,  sem magát a formát ,  talán  lehetett volna színesebb is , de mivel nem kicsi gyereknek készült, ezért lemondtam  róla.  A torta kakaós piskóta lúdláb krémmel töltve, fondanttal borítva.

2011. június 25., szombat

Torta keresztelőre



Egy kisfiú keresztelőlre készült ez a torta, vaniliás piskóta oroszkrémmel töltve, fondanttal borítva és díszítve.

2011. június 23., csütörtök

Alkalmi torták



Szülinapra készült, vaniliás piskóta narancskrémmel töltve, házi készítésű fondanttal borítva.


Ez a torta öszintén nem tudom milyen alaklomra készült, vaniliás piskóta oroszkrémmel töltve, fondanttal borítva.


Ezt a tortát egyik közeli ismerősőm kérésére készítettem, lúdláb krémmel  volt töltve, fondanttal borítva.


Ez a torta bablátogatóba készült, narancskrémmel töltve.

2011. június 20., hétfő

Elmaradt torták2

Mint említettem még mindig vannak elmaradt tortáim (  amiket a gép hibája miatt nem tudtam feltenni), van közöttük olyan is amit már, vagy épp hasonlót eddig készítettem, van olyan is amit most előszőr.

-elsőnek egy motros torta ,  amely egy kisfiú szülinapjára készült , a kérés az volt , hogy a tortán egy cross motor legyen , de ha lehet állva.A gondom ezzel az volt, hogy nem volt időm előre elkészíteni a motrot,  ezért nem tudott  jól kiszáradni,  szegényke eléggé ment össze és a végén  már nem is hasonlított   cross motorhoz! Az is igaz , hogy nem vagyok egy nagy motorbicigli szakértő és mivel a gépünk sem működött ezért úgy készítettem , ahogy eltudtam képzelni egy cross motrot! A torta vaniliás piskóta eperes, joghurtos krémmel  töltve, fondanttal borítva, a motor is abból készült.



- másodiknak egy lego torta, az is egy kisfiú szülinapjára készült, ugyancsak epres joghurtos krémmel, akárcsak az előbbi és ugyanarra a szülinapi bulira készítettem mint a motros tortát , csak ezt egy másik kisfiúnak , akik együtt ünnepelték szülinapjukat.




- harmadik egy Barbie baba torta , kislánynak készült, szülinapra, és akárcsak az előbbiek ez is epres joghurtos krémmel, fondanttal borítva, a súlya kb 4 kg volt.




-  a következő egy Thomasos torta, már több ehez hasomlóval találkoztam blog olvasás közben, talán a  Kiskukta tortája fogott meg a legjobban, inkább az övéhez hasonlít, vaniliás piskóta oroszkrémmel töltve.

Elmaradt torták1

Végre újból gép előtt!
Sajnos megint gondjaink voltak a gépünkkel , de sikerült orvosolnunk. Ebből adódóan nagyon elmaradtam a blogírással, amit  megpróbálok bepótólni. Előszőr is  jövök néhány tortával, ezekhez hasonlót már készítettem, ezért nem mutatom őket külön-külön:    
 -elsőnek egy kétszínű virágos torta, szülinapra készült, kakaós piskóta csokikrémmel töltve, fondanttal borítva:
-a következő egy ajándék csokros torta, epres joghurtos krémmel

- a harmadik egy ibolya csokros torta, madártej krémmel töltve

Hozzom a többit is nemsokára!

2011. június 16., csütörtök

Csoki torták


Egy kisfiúnak készült, kakaós piskóta tejszínes csokikrémmel. Külön kérték , hogy ne legyen fondanttal borítva, aminek én öszintén nem  nagyon örülök és csak nagyon ritkán is vállalok. Ezt most egy közeli ismerősöm kérte , akinek nem tudtam nemet mondani.Nem vagyok szokva a borítás nélküli tortákkal, úgy érzem nem is az erősségem.

Ez a torta is szülinapra készült , ugyancsak egy közeli ismerősömnek, belül vaniliás piskóta lúdláb krémmel töltve, kivülről csokival bevonva és fondant virágokkal díszítve.


2011. június 15., szerda

Kétszínű virágos torta és egy Forma 1-es


Szülinapra készült, kakaós piskóta fehércsokis, mascapornés krémmel.


Ugyancsak szülinapra készítettem , kakaós piskóta csokis, rumos krémmel.

2011. június 14., kedd

Fifi torta




Egy 2 éves kislány szülinapjára készítettem ezt a tortát, 6 tojásos  kakaós piskóta fehér és étcsokis , tejszínes krémmel töltve. Fifi házikója  vaniliás piskóta, csokikrémmel megtöltve. A torta kivül fondanttal volt borítva és díszítve, Fifit is abból próbáltam megformázni, már amennyire sikerült!