Oldalak
▼
2011. április 30., szombat
Csokirózsás torta
Ez a torta egy 11 éves kislánynak készült, akinek határozott elképzelése volt a szülinapi tortájáról. Remélem sikerült megvalósítanom!
A torta alsó része kakaós piskóta, tejszínes-csokikrémmel tölve, a felső pedig oroszkrém sok sok mazsolával és gyümölccsel. Fondanttal lett burkolva, a díszítése pedig plasztik csokival.
2011. április 29., péntek
Kigyó torta
Ez az a torta aminek egy pillanatát sem élveztem , míg készítettem. Nagyon írtózom a kigyóktól! Talán ez is volt az oka annak, hogy már az elejétől semmi sem akart sikerülni , aztán az egészben az volt a legbosszantóbb , hogy semmiképpen sem tudtam fondanttal egyből leburkolni, ami sajnos elég jól látszik is.
Szülinapra vitték, 2x4 tojásos kakaós piskótát sütöttem ( a 24 cm-es formába), amit tejszínes csokikrémmel töltöttem.
Feltennék egy pár fázisfotót is a torta készítéséről:
Ibolyás kosár torta4
Már több kosár tortát is készítettem , ezért ehez csak annyit fűznék hozzá , hogy szülinapra készült, vaniliás piskóta narancskrémmel töltve. A narancskrém receptje itt megtekinthető.
Kék fehér torta
Ezzel a tortával egyáltaln nem vagyok megelégedve , nagyon elfuseráltam a díszítését, de azért megmutatom. Szülinapra készült, vaniliás piskóta diókrémmel ( grillázs) töltve. A recept itt megtalálható.
2011. április 27., szerda
Torták
A tegnap nagyon húzós napot hagytam magam mögött, hiszen Kedd reggelre 4 tortával kellett kész lennem , amivel nem lett volna épp akkora gondom, ha számoltam volna azzal, hogy Hétfőn szinte egész nap semmit sem tudok csinálni az öntözés miatt. Ezért csak késő délután tudtam nekifogni és szinte egéz éjszaka dolgoztam rajtuk. Na de végül meglettek kisebb, nagyobb hibákkal.
Itt elsőre egy Verda, amiből már készítettem egynéhányat. Egy 6 éves kisfiúnak készült szülinapra, vaniliás piskóta diókrémmel töltve.
A második egy Pókembers szintén az elöbb említett kisfiúnak , annyi különbséggel , hogy mogyorókrémmel volt töltve.
A harmadik egy Hello Kitty-s, egy 2 éves kislánynak készült szülinapra, kakaós piskóta fehércsokis, mascapornés krémmel.
Az utolsó egy kiscipős , keresztelőre vitték, ugyancsak mogyorókrémes.
Húsvétra készített sütik
Húsvétra sütögettem néhány sütit , amelyekből már kétféle megtalálható a blogon , ezért csak megemlíteném őket és inkább a többivel foglalkoznék többet.
Sütöttem: Kinder tejszeletet
Fantázia szeletet
Karamell szeletet
Kókusz szeletet
Fehércsokis, diós-karamelles szeletet.
Kókuszdiós süti
Hozzávalók
Kókuszos laphoz:
5 tojásfehérje
5 kanál cukor
2 kanál liszt
5 dkg kókuszreszelék
A piskótához:
5 tojás
5 evőkanál olaj
5 evőkanál viz
5 evőkanál cukor
1 sütőpor
8 evőkanál liszt
Krém:
5 tojássárgája
4 dl tej
1 vaniliáspudig
1 Rama margarin
10 dkg porcukor
A kókuszos laphoz felverjük a tojásfehérjét, lassan hozzáadjuk a cukrot , majd a lisztet és a kókuszreszeléket. Az így kapott masszát sütőpappírral kibélelt tepsibe öntjük.
A piskóta hozzávalóiból hagyományos módon piskótát verünk fel , amit ráöntünk a kókuszos masszára, majd együtt megsütjük , ha kihűlt a következő krémmel kenjük meg:
1 vaniliáspudingot megfőzünk 4 dl tejben 2 kanál cukorral, a Rama margarint habosra kavarjuk a 10 dkg porcukorra, majd hozzákavarjuk a kihűlt pudingot. Kókuszreszelékkel jó bőven még megszorjuk.
Fehércsokis , diós-karamelles szelet.
Hozzávalók:
5 tojásfehérje
10 dkg cukor
20 dkg darált dió
4 evőkanál liszt
1 sütőpor
200gr fehér csoki
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot és addig verjük míg csillogó fényes nem lesz. A lisztet a dióval és a sütőporral összevegyítjük, majd óvatosan a tojáshabhoz kavarjuk.
25x35 cm-es tepsibe öntjük, 30-35 percig sütjük.
A tepsiből kiborítjuk, majd ha kihűlt 2 tábla fehércsokit reszelünk rá (a reszelő nagyobbik lyukán)
Krém:
15 dkg cukor
20 dkg vaj
6 tojássárgája
20 dkg darbosabbra vágott dióbél
A krémhez a cokrot karamellizáljuk, a tűzről levéve lassan hozzáadjuk a kockára vágott vajat, visszatesszük a tűzre és addig főzzük , míg besűrűsüdik , majd gyors mozdulatokkal egyenként belekavarjuk a tojássárgákat és még addig főzzük , míg tejfől sűrűségűre megkeményedik.Ekkor hozzáadjuk a darabokra vágott diót. A krémet kissé kihűtjük, majd a tésztára kenjük ( rá a fehércsokira). Hűtőbe tesszük.
Glazúr:
10 dkg keserű csoki
50 ml tejszín
5 dkg vaj
A csokit , a tejszínt és a vajat gőz fölött megolvasztjuk , majd a karamellizált -diós krémre öntjük. Kb. 2 órára még hűtőbe tesszük, majd forró vizbe mártott késsel vágjuk.
Karamell szelet
A párom kedvencem ,ez az a süti ,amely nem maradhat el egy ünnepi asztalról sem!
Hozzávalók
Laphoz:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
10 dkg cukor
1 egész tojás
1 csomag sütőpor
fél dl langyos viz
A lapok hozzávalóit összegyúrjuk és a tepsi nagyságától függően 4 vagy 5 lapot sütünk a tepsi hátán.
Krém:
1 vizespohár cukor( kb 2,5 dl-es)
1 vizespohár viz
1 karamelles puding
1 evőkanál liszt
2 evőkanál keményítő
1 vizespohár tej
fél Rama margarin
A krémhez a vizespohár cukrot karamellizáljuk, felengedjük a vizespohár vizzel és 5 percet főzzük.
A pudingot 2 evőkanál liszttel, 1 vizespohár tejjel elkeverjük, felöntjük a pergelt cukros vizzel és mindezt megfőzzük. Még forrón belekavarjuk a fél margarint.
Ha kihűlt, megtöltjük a lapokat.
Glazúr:
10 dkg porcukor
3 evőkanál kakaó
3 evőkanál olaj
3 evőkanál fővő, forró viz
A glazúr hozzávalóit összekavarjuk és megkenjük vele a sütinket.

Lovas torta
Szülinapi torta egy kisfiúnak, aki nagyon szereti a lovakat. A tortához sütöttem egy 6 tojásos kakaós , vizes piskótát , amit csokis, mascapornés krémmel töltöttem.
2011. április 26., kedd
Eljegyzési torta3
Ez a harmadik eljegyzési torta , amit készítettem eddig , nagyon szeretem őket készíten, talán csak az esküvői tortákat imádom még jobban!
A nővérem kislányának , Hildának a tanítónőjének az eljegyzésére készült, egy 6 tojásos és egy 5 tojásos vizes - kakaós piskótát sütöttem hozzá , amit 2-2 adag étcsokis , pudingos , tejszínes és fehércsokis krémmel töltöttem. A torta jó nagy lett, a súlya több mint 5 kg-os volt.
Innen is kívánok sok boldogságot az ífjú párnak, ha netán erre tévednének!
2011. április 25., hétfő
Pókember torta1
Szülinapra készült egy 4 éves kisfiúnak, kakaós piskóta fehér és étcsokis , tejszínes krémmel töltve.
2011. április 24., vasárnap
Focival kapcsolatos torták
A hétvégére több focival kapcsolatos tortát is készítettem :
Itt elsőre egy Barcelona címer torta. Egy kisfiúnak készült , kakaós piskóta csokikrémmel töltve.
Ugyanannak a fisfiúnak egy focipályát is készítettem , madártejes krémmel.
És egy újabb Barcelona címeres torta ami a nagyobbik fiútestvérem névnapjára készült , ugyancsak kakaós piskóta csokikrémmel töltve.

2011. április 23., szombat
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak, bloger társnak, ismrősnek és ide tévedőnek!
2011. április 22., péntek
Forma 1-es torta2
Szülinapra készült egy olyan személynek, aki mint hallottam rajong a Forma 1-ért, különösen a Mercedes autókért. Mindezt próbáltam megjeleníteni a tortán , amihez sütöttem egy 5 tojásos vizes-kakaós piskótát , amit fehér és étcsokis, tejszínes krémmel töltöttem.
2011. április 21., csütörtök
Alkalmi torta1
Ezt a tortát a szüleim szomszédjába rendelte egy kedves néni, akinek( mint említette )már nincs türelme sütögettni, viszont vendégek jelentkeztek be és megszerette volna kínálni őket valamivel.
5 tojásos vizes piskótát sütöttem , amit oroszkrémmel töltöttem. Tejszín és fondant virágokkal lett díszítve.
5 tojásos vizes piskótát sütöttem , amit oroszkrémmel töltöttem. Tejszín és fondant virágokkal lett díszítve.
Focilabda torta2
A torta oroszkrémmel volt töltve.
Régebben már több focilabda tortát is készítettem, akkor az 5 és a 6 szögeket egyenként vágtam ki ugyancsak sablon alapján , majd próbáltam összeilleszteni őket, véleményem szerint sokkal több időt vett igénybe , mint az utóbbi módszer.
2011. április 20., szerda
Motorkerékpáros torta2
Konfirmálónak vitték ajándékba, aki nagyon rajong a motorokért. A torta jó nagy volt, a súlya 5 kilót nyomott, kakaós piskóta , fehér és étcsokis , tejszínes krémmel, házi készítésű fondanttal borítva.
2011. április 19., kedd
Fantás szelet
A konfirmálásra sütött sütik közül való ez is!
Hozzávalók:
5 tojás
5 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
6 evőkanál cukor
1 dl olaj
1 sütőpor
A tojások sárgáját a cukorral, olajjal habosra keverjük, majd tálba öntve hozzákeverjük a liszt, sütűpor és a kakaó keveréket. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatos mozdulattal a lisztes keverékbe forgatjuk. Sűtőpappírral ellátott tepsibe simítjuk és előremelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Kihűtjük.
Krém: 25 dkg margarin
20 dkg porcukor
25 dkg túró
1 citrom héja
A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a túrót. Símára keverjük és a kihűlt tészta tetejére simítjuk. Hidegre tesszük.
Máz: 2 csomag vanilia ízű pudingpor
7,5 dl Fanta szörp. Fontos , hogy szénsavas legyen!
2 evőkanál cukor
A pudigport elkeverjük a cukorral és a Fantával , állandó keverés mellett összeforraljuk. Addig hűtjük, míg a vajas krémre olvadás veszéje nélkül rákenhető lesz.

Kati tészta
Ugyancsak a hétvégére sütöttük.
Hozzávalók:
0,5 kg liszt
15 dkg cukor
15 dkg zsír
4 tojássárga
1 sütőpor
kevés tej.
A lisztet a cukorral , a zsírral, a tojássárgákkal, a sütőporral és kevés tejjel összegyúrjuk, tepsi hátán 3 lapot sütünk.
Töltelék: 1 tésztalap
2 kanál kakaó
2 kanál lekvár
15 dkg cukor
10 dkg vaj
ízlés szerint rum vagy rumeszenc
A tésztalapot egy kevés vaniliás tejbe áztatjuk, belekavarjuk a kakaót, a lekvárt, a cukrot, a margarint és a rumot. Az egészet jól összedölgozzuk és a két lap közé töltjük.
A tetejére a 4 tojásfehérjét 15 dkg cukorral, gőz fölött kemény habbá verjük ( fontos , hogy kb 10 percig verjük a gőz fölött). Van aki csokiglazúrt főz a tetejére, szerintem tojáshabbal az igazi!

Mézes krémes
Ez is a korábban említett hétvégi sütik közül való.
Hozzávalók:
Lap: 1 tojás
15 dkg cukor
3 dkg vaj
2 evőkanál méz
5 evőkanál tej
1 kávéskanál szódapor
45 dkg liszt
A tojást habosra kavrjuk ( gőz felett) 15 dkg cukorral , 3 dkg vajjal, 2 kanák mézzel, 5 kanál tejjel és 1 kávéskanál szódaporral. Ezt gőz felett sűrűre főzzük , majd belekavarunk 45 dkg lisztet.
4 lapot sütünk belőle ( tepsi hátán kb 5 perc)
Krém: 25 dkg vaj
20 dkg porcukor
4 dl tej
4 evőkanál gríz
1 vaniliás cukor
2 evőkanál porcukor
barack vagy málnalekvár
A krémhez 4 dl tejben felfőzünk 2 evőkanál porcukrot, a vaniliás cukrot és 4 evőkanál grízt. Ha kihűlt , símára keverjük 25 dkg margari és 20 dkg porcukor habos keverékével. Ezzel a krémmel töltjük meg a lapokat úgy , hogy a középső réteg közé barack vagy málnalekvárt kenünk

Biblia torta
A nővérem fiának, Zsoltnak a konfirmálására készítettem ezt a tortát, sajnos mostanábann úgy vagyok , hogy a családtagoknak készült tortákra elég kevés időm és energiám jut. Ennek a tortának is csak Szombat este 9 után tudtam nekifogni , eléggé fáradt voltam már , (ez sajnos meg is látszik rajta) , éjjel 2 után fejeztem be, másnap kora reggel már jól láttam a hibáit, de kellett indulnunk, nem volt időm javítgatni.
Nem úgy sikerült ahogy elterveztem. Csak remélni tudom , hogy elnézik nekem!
Két 5 tojásos vizes-.vaniliás piskótát sütöttem, amit oroszkrémmel töltöttem. Kakaós és síma , házilag készített fondanttal borítottam.
Innem is sok sikert és boldogságot kívánok az életben Zsolti neked!
2011. április 18., hétfő
Rigó Jancsi
Ez szerintem nem a hagyományos Rigó Jancsi recept, teljesen más, de mi a családon belül ezt a sütit nevezzük Rigó Jancsinak, nagyon szeretjük, ez is a hétvégi sütik közül való.
Hozzávalók:
Piskóta: 6 tojás
10 dkgr+15 dkg cukor
8 kanál tej
1 és fél sütőpor
1 kanál kakaó
1 pohár vagdalt dió
20 dkg liszt
A 6 tojássárgáját kikavarjuk a cukorral, apránként hozzáadjuk a 8 kanál tejet, a sütőport,a kakaót, a diót és a lisztet. A tojásfehérjét a 15 dkg cukorral felverjük, majd az előbbi tojásárgás masszával összekavarjuk.Tepsibe öntjük és megsütjük.
Krém: 1 tojás
2 kanál liszt
1 dl tej
20 dkg vaj
20 dkg cukor
A tojást , a lisztet és a tejet összekeverjük és sűrű pépet főzünk, kihűtjük.A vajat a cukorral habosra kikavarjuk és beleteszük a már kihűlt pépet is.
A psikótát kétfelé vágjuk, megkenjük a közepét a krém felével, majd a maradék krémet a tetejére kenjük és a következő glazúrral vonjuk be: 10 dkg vajat megolvasztunk, amibe 3 dkg kakaót kavarunk bele.
Nagyon finom és különleges süti!

Kálás torta4
Ezt a tortát Jutka barátnőm készíttette a nagymamájának szülinapjára, aki mint megtudtam nagyon szereti a kála virágot.
Síma vizes ,vaniliás piskótát sütöttem , amit narancskrémmel töltöttem. A narancskrém receptje itt található. Nagyon finom lett , egyáltalán nem lett sem túl édes , sem túl tömény a krém.
A barátnőm elmesélte , hogy nagy örömet szereztek a tortával, nagyon elérzékenyült a nagymamája és nagyon de nagyon ízlett is.Örülök ennek nagyon!
2011. április 17., vasárnap
Dupla zserbó
Nagy kedvenc nállunk ez a süti , ez az egyik , amit a nővérem fiának a konfirmálására sütöttünk a héten.
Hozzávalók:
Lap: 30 dkg liszt
15 dkg vaj vagy margarin
3 tojássárgája
7 dkg cukor
1 sütőpor
1 vaniliás cukor
egy kevés tejföl vagy tej
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, két fele osztjuk, 2 lapot sütünk a következő képpen: kinyújtjuk a lapot, tepsi hátán félig megsütjük, kivesszük a sütőből , megkenjük lekvárral és a következő masszával : a 3 tojás fehérjét felverjük 20 dkg porcukorral, belekavarunk 15 dkg darált diót, majd mindezt a végén még megszorjuk dúrvára vágott dióval visszatesszük a sütőbe és megsütjük . Ugyanígy járunk el a második lappal is.
Közepére sütünk egy piskótát.
Piskóta: 4 tojás
8 kanál viz
27 dkg cukor
20 dkg liszt
fél sütőpor
A hozzávalókból a szokásos módon piskótát sütünk.
Krém: 3 kanál liszt
3 dl tej
2 kanál cukor
1 vanilia
20 dkg vaj vagy margarin.
A lisztből , tejből, cukorból és vaniliáscukorból pépet főzünk, kihűtjük majd belekavarjuk az előzőleg kihabosított vajat,
A tészta hozzávalóit összerakjuk a következő képpen : diós lap ( diósrészével kifele)+ krém+piskóta+krém+lap ( ugyancsak a diósrésszel kivül)
Ibolya virágos kosár torta3
Ezt a tortát konfirmálásra vitték, nem ez az első , amit eddig készítettem , de ez lett az eddigi legnagyobb. Kakós piskóta csokikrémmel töltve. A kosarat kakaós fondanttal "fontam", kb 50-60 darab ibolyát készítettem rá. Érdekes így a képen nem is tűnik olyan soknak.
2011. április 16., szombat
Kreativ blogger díj 2
Hatalmas meglepetésben volt részem újból, kreativ bloger díjat kaptam mégpedig két személytől egyszerre Adelatól és Cakenitől, akiknek nagyon szépen köszönöm, számomra nagy megtiszteltetés , hogy az én blogomat és engem is kreativnak tartanak!
A szabály a következő:10 dolgot el kell árulni magadról , amit szeretsz csinálni és tovább adni a díjat 10 bloger társnak , akiket látogatsz és kreativnak tartasz.
10 dolog amit szeretek csinálni : 1 szeretek a családommal minél több időt eltölteni
2 szeretek főzni, sütni , de leginkább tortákat készíteni
3 szeretek táncolni
4 szeretek kirándulni, a tenger a kedvencem
5 szeretek olvasni , sajnos egyre kevesebb időm jut rá
6 szeretem a gyerekeket
7 szeretek recepteket gyűjteni ( minél többet ki is próbálni)
8 szeretem , ha a szemembe mondják az emberek azt amit gondolnak rólam
9 szeretem és büszke vagyok arra , hogy 5-en vagyunk testvérek
10 és nem utolsó sorban szeretek élni!
Az egésznek a neheze most kezdődik, továbbküldeni 10 kedvenc bloger társnak. Azoknak akiknek elküldöm ( lehet , hogy van közülük aki már megkapta ) azokat rendszeresen látogatok , nagyon érdekesnek tartom az oldalukat, rengeteget tanúlhatok tőlük és nagyon kreativnak tartom őket:
Ditta
Adryenn
Rozsika
Mummy
Edó
Cecilia
Anikó
PiciJuci
Császár Erus
Gabi