Oldalak

2012. január 13., péntek

Könyvajánló!

Kati  1 éves blogszülinapját ünnepelve egy játékot hírdetett meg, amit első olvasásra úgy gondoltam én kihagyok.. Bevallom én csak nagyon ritkán főzők, hetente ha egyszer és ennek az  az oka , hogy anyósommal élünk egy fedél alatt, közös a konyhánk is, ezért a főzést ő  majdnem teljes mértékben beválalta, aminek én nagyon örülök, hiszen munkahely, 2,5 éves gyerek, na meg heti 5-10 torta mellett (  és ez csak most ennyi,  mióta vissza mentem dolgozni, volt ez még kétszer ennyi is )semmi kedvem naponta még a kályha mellett is robotolnom. Igaz, hogy a házasságom elején ( kb. 5 éve) még napiszinten főztem , akkor anyósom nem tartozkodott idehaza  és főzni is talán annyira imádok mint sütni, csak a kettő egyszerre már nekem túl sok , na meg aztán miért is ne használnám ki azt, hogy az étellel legalább ki vagyok szolgálva míg tehetem?!
Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem veszek a kezembe szakácskönyvet, szétnézve a könyvespolcon rájöttem, hogy nem is egy hanem több kedvenc szakácskönyvem is van  és akkor mikor rendszeresen főztem használtam is őket  eleget,  igaz azóta csak pihennek!
Ami még nagyon sok van nekem az sütis receptes könyv. Remélem Kati  az nem gond, ha én most  az utóbbiakra  térnék inkább ki! Bemutatnám nektek a kedvenceimet, ezeket rendszeresen ,úgy is mondhatom hetente olvasom , használom:
 Napjainkban már egyre több szakácskönyv jelenik meg, sokszor ( ezzel én is így vagyok) azt sem tudjuk melyiket emeljük le a könyvespolcunkról, de általában ( gondolok itt elsősorban magamra) azt választjuk, amelyikben képekkel is szemléltetik a süteményeket. A fent bemutatott könyvek mind szép színes fotókkal vannak ellátva, külön kiemelném a Nagyi sütije ,  meg a Házi sütemények című  könyveket amelyeket bátran
ajánlok minden kezdő  vagy nem kezdő háziasszonynak, annak is aki eddig még félt nekifogni sütni, mindketőben a receptek részletesen, lépésről lépésre , közérthetően vannak leírva, feltüntetve a sütési idő, a hőfok, tepsiméret, a végén pedig hasznos tanácsokkal vannak ellátva, tele ötletekkel, amelyek könyebbé tehetik a sütést.




A sütéshez nagyon nagy türelem kell, soha ne addjuk fel, ha valami nem sikerül elsőre, aki szeret sütni annak minden idő megéri! Sokan azt vallják nincs időm sütni, ez  szerintem nem igaz, időnk csak arra nincs , amire nem akarunk szakítani. Ajánlom mindkét könyvet, azoknak a háziasszonyoknak,akik most szeretnének elkezdeni sütni, s talán azt sem tudják, hol fogjanak neki, rengeteg információ, hasznos tippet találnak mindkettőben.

Továbbá kedveceimhez tartoznak még a Nagy süteményeskönyv a Szalai könyvkiadótól


 - Karácsonyi sütemények és deszertek, Szepessy Vilma, Kiss Gyula és Pasch Julianna könyve
-
- Házi cukrászat , amelyben külön fejezetet szántak a gyümölcstortáknak, finom tortáknak, teasüteményekenk, nagymami receptjeinek stb.A sütőformák mérete, apró süteményeknek a darabszám is megtalálható ,a bevezető részben pedig a leggyakrabban használt alaprecepteket ismertetik, a mézeskalács házikó , a húsvéti kosárkák, valamint a formázott tészták előállítását rajzos ábrákkal szemléltetik.



Életem első két tortáját ebből a könyből készítettem, a fent látható Feket erdő és a Sakktábla torta. Mindkettő nagyon jól sikerült és fincsi is volt.

1 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy meggondoltad magad:) olyan szépek a könyvek, amelyeket bemutattál, és olyan szépen beszéltél a sütésről, biztos mindenkinek meghoztad hozzá a kedvét.Csodállak is mindig a tortáidért. Köszönöm a könyvajánlót, köszönöm, hogy velem ünnepelsz, játszol:)

    VálaszTörlés