Oldalak

2011. szeptember 29., csütörtök

Alkalmi torták!

Néhány tortát szeretnék megmutatni,  így egy bejegyzés alatt , nemrég készültek , különböző alkalmakra, ugyanakkor felhívnám a figyelmet, hogy az utolsó kettőt 18 éven felülieknek ajánlom csak! Elnézést kérek mindazoktól , akik túl soknak, vagy igen bizarnak találják, de eddig is közzétettem a hosonló témájú tortákat, hisz ezek is az én munkáim!
 Mindjárt elsőre egy diótorta kiscipővel, amit egy édesanya rendelt lányának szülinapja alkalmából , a kiscipő az ünnepelt  közelgő szűlését jelképezi, hisz már csak napok vannak hátra a nagy napig!

 A következő egy rózsás torta, szülinapra készült, belül erdei gyümölcsös, kivül fondanttal borítva és díszítve.


Harmadik torta az egyik barátnőm szülinapjára készült, némi töprengés után úgy döntöttem, hogy  orhideákat készítek a tortájára, hiszen a lakásában több mint 10 cserép orhidea is található és tudom , hogy imádja őket.
Most készítettem másodszorra orhidea virágot és ismét elkövettem azt a hibát, hogy időhiány miatt, szinte az utolsó percben készítettem őket, nem tudtak eléggé kiszáradni, ezáltal a tortára sem tudtam őket szépen felhelyezni. Fényképet szokásom szerint elfelejtettem készíteni, az utolsó pillanatban , a dobozolásnál jutott ezsembe, ezért a fénykép minőse elég gyenge.





És mint már említettem az utolsó két tortára újból felhívnám a figyelmet, 18 éven felülikenek ajánlanám, egy fiú meg egy lány közös szülinapi bulijára készültek, mindketten nagy foci rajongók, értesülésem szerint a lány focista is, barátok rendelték, akiknek határozott elképezelésük volt  mindkét  tortákról, remélem sikerült meg is valósítanom.


4 megjegyzés:

  1. Wáó micsoda torták :))) Nekem most a 2 virágos tetszik a legjobban ;)) de a többi is jóóóó..

    VálaszTörlés
  2. Klasszak! Az utolsó őszintén szólva nekem túl sok. Az orchideás az abszolút kedvencem!

    VálaszTörlés
  3. Gyonyoru szepek a orhideak...nagyon ugyes munka..:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek az orchideák,örvendhetek is neki.

    VálaszTörlés