Oldalak

2011. augusztus 28., vasárnap

Férjem szülinapi tortái

A tegnap délután ünnepeltük  férjem szülinapját,( pontosabban augusztus 20 volt ) , de csak mostanra sikerült összehívnunk a  szokásos csapatot, amely családtagokból és néhány közelebbi barátból áll.
 Szokásunkhoz híven most is egy nagyobb kertipartit rendeztünk, grillezéssel meg  stb.,  de én most csak a tortákra térnék ki, azokról  mutatnék egypár képet. Mivelhogy elég népes csapat gyűlt össze ezért több ,  ugyanakkor mind különböző ízű  torta  készült, amelykből csak egyet készítettem én , a többi a sogórnőm érdeme. Szivesen átvállata  a feladat nagyobb részét én meg örültem is  neki, hiszen elég zsúfolt hétvégém volt , nem hiszem , hogy lett volna erőm még ezekre is.  Isteni finom tortákat készített, ezért is nem szeretnném nem megosztani veletek, mégegyszer nagyon  de nagyon köszönöm, hatalmas segítség volt nekem.!
És továbbá beszéljenek a fényképek , még annyit megemlítenék , hogy ízesítésben készült egy gesztenyetorta ( kiskukta receptje alapján), egy joghurtos- barackos, egy crema de zahar ars torta ( csak roman néven ismerem, lefordítva kb. egétett cukor krém torta) és nem utolsó sorban pedig egy madártej torta. Megsúgom, hogy mind egytől egyig isteni volt, el is pusztítottuk az egészet, nem maradt semmi belőle.








9 megjegyzés:

  1. Egyik szebb, mint a másik. Tehetséges az egész család. :))

    VálaszTörlés
  2. La multi ani sotului.Frumoase torturile si apetisante.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek! A Kiskuktás gesztenyetortát már én is elkészítettem, isteni finom és látványos! : )

    VálaszTörlés
  4. Nem is tudnék választani... az összeset megkóstolnám. Kár, hogy elfogytak:-)
    Sok boldog szülinapot az ünnepeltnek!

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus torták, tényleg mindegyik gyönyörű, és biztosan finom is volt mind. Isten éltesse kedves Férjedet születésnapja alkalmából!!

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot a férjednek! Látom a sógornőd is gyönyörű tortákat tud sütni.. Mind isteni lehetett!

    VálaszTörlés
  7. Petra köszi, és igen hálistennek!

    Mersi frumos si in numele sotului!

    Igen tejszínhab szerintem is isteni!

    Gerdi köszi szépen a férjem nevében is, nagyon aranyos vagy!

    Maria köszönjük szépen!

    Panna szépeket és ugyanakkor finomakat is, köszi!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép torták! Sorban megkóstolnám őket, nagyon finomak lehettek! De jó, ha van egy ilyen sógornő is kéznél! :)
    A férjedet Isten Éltesse Sokáig!!

    VálaszTörlés
  9. Marika szivesen megkínáltalak volna sorban mindenikből,a jókívánságodat pedig szívből köszönöm a férjem nevében is!

    VálaszTörlés