Oldalak
▼
2011. június 7., kedd
Ajándék torta
Szülinapra készült ez a torta, kakaós piskóta tejkaramella krémmel töltve.
A krém nagyon egyszerűen elkészíthető ugyanakkor nagyon finom is .
Hozzávalók:
10 dkg tejkaramella ( lehet több is )
ízlés szerint 3-5 kanál cukor ( én ezt kihagytam)
4 dl tejszín
1 csomag szelatin, de ez is elmaradhat
A tejkaramellát mikróban felmelegítjük( megolvasztjuk) , a tejszínt kemény habbá verjük, majd 1-2 kanállal a forró karamellába kavarunk( itt megemlítem, hogy elsőre nekem ez nem sikerült, megkötött a karamella ahogy a tejszínt hozzákevertem, ezt úgy oldottam meg , hogy ujramelegítetten az egészet és így már működött), majd mindezt óvatosan beleforgatjuk a többi tejszínhabba.Nekem egy picit lágynak tűnt a krém , ezért tettem bele zselatint is.
A piskóta lapokat jól meglocsoltam( karamell )sziruppal, majd úgy töltöttem meg a krémmel.
Ezt a krémet még elkészíthetjük a következő képpen is: a 10 dkg tejkaramellát 1 dl tejszínnel vizgőz fölött megolvasztuk, kihűtjűk , majd ezt forgatjuk óvatosan az előzőleg kemény habbá vert tejszínhez. A beáztatott és felmelegített szelatint adhatjuk a végén is a krémhez ( itt kihűtjük a zselatint és úgy), vagy még akkor mikor a karamellánk vizgőz fölött megolvadt, itt nincs szükség a hűtésre , majd együtt hűlnek ki . Na most itt eléggé összekavartam mindent, remélem azért valamennyire érthető. A lényeg az , hogy nagyon finom krémet kapunk!
Szia! Nagyon megtetszett az egyik tortád (a két színű rózsás tortáról van szó), így "lekoppintottam" a díszítést. Ugye nem baj? Köszönöm! :-)
VálaszTörlésMáris megnézted? :-) Köszi!
VálaszTörlésTe viszont nagyon ügyes vagy!!! Gyönyörűek a tortáid, fantasztikusak!!! :-)
Kati nem értem miért lenne baj? Örülok , ha annyira megtetszett , hogy te is elkészítetted, megnéztem ám a tiedet, nagyon szép lett , ügyes vagy! Elárulom , hogy én is " loptam" a torta diszítésének az ötletét, mégpedig Farkas Vilmostól.
VálaszTörlésKöszönöm elismerő szavaidat, nagyon aranyos vagy!
Nagyon szeretem a masnit! nagyon sikerult!
VálaszTörlésMindig nézegetem a masnijaidat, annyira ügyesen megoldod! A krém receptje nagyon jól hangzik - naná, hogy érthetően leírtad! A karamell felolvasztása soha-soha nem jutott volna eszembe, pedig milyen kézenfekvő dolog! :)
VálaszTörlésKlassz torta! Imádom a lila minden árnyalatát, így persze most a masni tetszik nekem is a legjobban!
VálaszTörlésNagyon jó ötlet ez a krém! Lévén nagy karamellimádó, hamarosan ki fogom próbálni. Köszi!
VálaszTörlésEgyszerűen nagyszerű:)
VálaszTörlésAdela köszi!
VálaszTörlésGabi én még mindig nem vagyok megelégedve a nasnijaimmal , de azért köszönöm, a krém pedig szerintem is egyszerű!
Panna köszi!A lila nekem is az egyik kedvenc színem.
Gerdi a krém megér egy próbát mindenképpen!
Valahogy úgy Barbi!
Nagyon szép ez is, és a csíkos-rózsás is! Nagyon ügyes vegy!!
VálaszTörlésvagy
VálaszTörlésMária köszi, nagyon aranyos vagy!
VálaszTörlés